Kép forrása: http://www.pxleyes.com/photography-pictures/concentration/

A tanulás egyik alapfeltétele a koncentráció, ami nem más mint a figyelmünket összpontosítani a feladatra. Koncentráció szükséges a sokszor unalmas, nehézkes feladatok elvégzésére is, valamint az elmélyült, hatékony tanuláshoz. Figyelem kell ahhoz, hogy a sokszor kívánatos, vágyott, érdekes, szórakoztató dolgokat késleltessük, a „kötelező” vagy éppen nehéz, fontos dolgokkal szemben, az elérendő cél érdekében.  Az iskolába kerülés a koncentrációban tapasztalatlan gyermeket leterheli, mert nem tanult meg hogyan lehet kitartóan foglalkozni valamivel. Ezt a kitartást hátráltatja, hogy a mai fogyasztás-orientált társadalomban a gyermek mindent megkap erőfeszítés nélkül (ajándék), vagy csekély ráfordítással (hiszti, követelőzés) továbbá, hogy a TV, számítógép könnyen emészthető passzív időtöltést ajánl az erőfeszítésekkel, tanulással szemben.

A figyelem nem velünk született tulajdonság, hanem tanult készség, nevelés, önnevelés, megszokás kérdése. A figyelemre való nevelést célszerű már kicsi korban elkezdeni, azáltal, hogy képességeihez mért, de egyre nehezebb feladatokat adunk és átsegítjük rajta a gyermeket. Természetesen a koncentrációval, figyelemmel összefügg a siker és a kudarc érzése. Ez előbbi ösztönöz az erőfeszítésre, az utóbbi gátat, akadályt képez. A sikeres gyermek szívesebben fog neki az újabb és újabb kihívásoknak, míg a sok kudarcot átélt gyermek megfutamodik, passzív lesz, ráfogja kudarcát a külső körülményekre és így nem tanul belőle.

A csecsemőben még megvan a vágy és akarat, hogy mindent mozgásba hozzon, kipróbáljon (kézmozgás, forgás, felülés, állás, járás) és nem tántorítja el a kudarc.

2 és 5 év között megjelenik a siker és kudarcélmény (tapsol, ugrál örömében, dühös ha valami nem sikerül.) Ha ilyenkor a szülő közbelép és megoldja helyette a feladatot akkor akadályozza a fejlődését, és ritkábban fog próbálkozni a gyermek. Lesznek akik szívesen nekivágnak újabb feladatoknak (akit hagytak a szülők próbálkozni és hibázni, de el is értek sikereket) és lesznek akik gyorsan feladják a próbálkozásokat vagy rögtön segítséget kérnek. Ezek azok akiket a szülők rögtön kiszolgáltak, megóvtak a hibázástól vagy azért mert „még kicsi és ügyetlen” vagy azért mert féltették őt vagy a környezetet a balesetektől. Éppen ezért célszerű a lakást gyerekkompatibilissé tenni (az értékes holmikat rakjuk magasra hogy ne érje el, a vegyszereket zárjuk el, a konnektorokat védjük erre kialakított dugóval), és biztassuk az önállósodásra (egyedül egyen, öltözzön, töltsön magának vizet, fürödjön) természetesen nem magára hagyva, hanem ha szükséges tanácsokkal segítsük. Ehhez az kell, hogy hagyjunk elég időt, hogy kipróbálja saját verzióját (akkor is ha mi nem úgy csinálnánk). Szabjunk határokat, hogy mit szabad és mit nem, mert a határok érzelmi biztonságot adnak. Ugyancsak az érzelmi biztonságot erősíti a kölcsönös megbecsülés meleg légkört sugároz. Ismerjük el erőfeszítéseiket, próbálkozásaikat, visszajelzéseinkkel. Adjunk reményt a jövőbeli sikerre, bátorítsuk önállóságát. Az elismerés hiánya a gyermekben azt az érzést fogja kelteni, hogy nem érdemes küzdeni, erőfeszítéseket tenni, teljesíteni. Éppen ezért az erőfeszítéseit jutalmazzuk, leginkább teljes odafordulással, minőségi idővel. (A matricák, piros-pontok apró ajándékok is jutalmak lehetnek, de könnyen elértéktelenednek és inflálódhatnak.)

Kép forrása: http://www.psamk.sulinet.hu/ovimunkakoz.html

Nemrég  voltam Sindelar-Zsolnai 1 tanfolyamon. A módszertan arra irányul, hogy a nagycsoportos gyerekek részképességeit felmérje és szükség esetén irányított gyakorlatokkal fejlessze azokat, hogy a tanévkezdés ne okozzon problémát.

Milyen részképességeket  vizsgál?

• Vizuális (képi) és auditív (hangi) figyelem tartóssága,
• Képi észlelés, beszéd és hallás észlelés, tér és testséma észlelése
• A képi és hang alapú információk összekapcsolása (képből hang, hangból kép), kódolása
• Emlékezet: képi, beszélt-hallott nyelvi, és szeriális, azaz sorrendiséget is feltételező emlékezet
• Beszédkészség, valamint szem-kéz mozgás összehangolása.

Bár a tanfolyamon kijelentették, hogy nagycsoportosok fejlesztésére való, mert kisebb korban az idegrendszer éretlen még, én azt hiszem maguk a feladatok gyakorlása nem árt kisebbeknél sem és olyanoknál sem akik nem rendelkeznek különösebben rossz részképességekkel.

A témában nagyon sok gyakorló feladatot találunk az interneten, ezeket módosíthatjuk, alkalmazhatjuk könnyebb vagy nehezített verzióban játékos formában gyermekeinknél. De mindenképpen vigyázzunk, hogy mindvégig megőrizzük a kellemes légkört. Számítsunk rá, hogy egy feladat ha a gyereknek nehéz akkor kompenzálni akar, fusztrálódik, kiborulhat. Ezek kezelését nem lehet képzetlenül elintézni, hiszen éppen az a cél, hogy eddzük a gyermek gyengébb képességeit, hogy szintre jöjjenek.

Bár a teszt is elérhető a világhálón, nem ajánlom hogy elvégezze olyan aki nem ért hozzá, mert önmagában a mérés nem elég, sokkal lényegesebb a teszt közben történő megfigyelés, és még fontosabb a mérésre épülő, azzal összhangban levő, fejlesztési terv illetve annak koordinálása, levezetése.

Ezért aki mindenképpen saját szakállára akarja fejleszteni gyermekét annak  melegen ajánlom hogy minél több mozgást tegyen lehetővé a gyerekének:.kúszás, mászás, egyensúlyozás, ügyességi játékok, labdadobálás…Ezekkel test és térérzékelése jelentősen fejleszthető. Másodszor ajánlom az OKOSOVIS magazint amit újságárusoknál lehet kapni, és rengeteg jó feladatot tartalmaz, elsősorban vizuális fejlesztés terén, de matematikai készségeket is gyakoroltat. Harmadszor javaslom a ménél több mesét,mondókát, versikét, ami nemcsak a nyelvi érzéket fejleszti a de léleknek is jót tesz és a családi kapcsolatot is erősíti, minőségi időt is ad.  

És ha ezek ellenére sem megy minden úgy mint ahogyan szeretnénk, akkor ne szégyelljünk segítséget kérni szakembertől (nevelési tanácsadó, fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus)

Isten mikor megteremti az embert rögtön feladattal, „munkával” látta el:

 „És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.” (1 Móz. 2:15)

Tehát a munka alapvetően jó dolog, annak ellenére, hogy sokszor negatívan nyilatkozunk róla. A munka azért jó, mert a befektetett energiánk árán a környezetünk rendezettebb, áttekinthetőbb, használhatóbb lesz, esztétikailag szebb, végeredményben jobb dolgunk lesz, és ez örömérzést vált ki az emberből. A munka tehát egy kitűnő örömforrás lehet.

A munkára nevelés célja:

1. Teremtsük meg a munkavégzéshez szükséges igényszintet (példamutatás)
2. Segítsük a megvalósítást fejlettségi szintnek megfelelően (lehet hogy végig együtt kel tevékenykedni, lehet hogy csak a szemünkkel elég követni amíg megoldja a feladatot majd elpakol és csak meg kell dicsérnünk)
3. Ha nehézsége adódik ne ugorjunk azonnal segíteni, hanem várjuk meg míg segítséget kér. Csak akkor szóljunk bele a dolgába, ha félbehagyná vagy kínlódik. Akkor is a „ha megkérnél szívesen segítenék!” felkínálásával.

A munkára nevelés lépései:

1. Vegye észre ha tenni kell valamit (igényszint növelésével formálható)
2. Döntse el, hogy ő mit fog tenni (itt dönt arról is hogy esetleg segítségre lesz szüksége)
3. Szervezze meg a bonyolult tennivaló végrehajtását:
   1. Gyűjtse össze a szükséges eszközöket
   2. Ossza ki a feladatokat (ha segítséget kért)
   3. Szervezze meg a munkavégzést
   4. Rakja el a munkaeszközöket a végén
   5. Élvezze a munka jutalmát: az élet kellemes tovagördülését, a rend látványát, a nyugodt körülményeket, a sikert...
   6. Vegye észre, ha mások érdekében tehet valamit, és ott döntsön, szervezzen, tegyen...

Ehhez szülői segítség kell és biztatás, irányítás. S talán ami a legnehezebb az, hogy hagyjuk hogy próbálkozzon maga, és érjék kudarcok. Mert a tévedés nem kiküszöbölhető, a tanulás alapja ugyanis a tévedés. A próba vagy sikerrel vagy kudarccal jár. Általában több a kudarc. A tévedés nem egyenlő a nemtudással, hanem az ismeretszerzés kereső-tévedő-rátaláló folyamattal jön létre. Épp ezért a tévedésekért tilos neheztelni! A legelső dolgunk,- rossz megoldás, baleset, hiba, tévedés, kudarc esetén – a bírálat helyett, hogy mutassuk meg a hiba javításának lehetőségét, s ha a hibát elhárítottuk akkor beszéljük meg higgadtan hol és mit rontott el, hogyan lehetne legközelebb elkerülni a hasonló eseteket.

Jó ha hagyjuk, hogy a gyermek lássa miközben végezzük feladatunkat. Vonjuk be a munkánk végzésébe! Lássa azt, hogy szívesen mosogatunk, takarítunk, főzzük az ebédet. A kisgyerek ugyanis elsősorban utánzás révén tanul.

A munkát emeljük dicsőség rangjára, így a munkát végző gyerek megerősödik abban a hitben, hogy ő okos, ügyes, hasznos tagja a társadalomnak, és ez a megerősödő önbizalom nagyobb lendületet ad az újdonságokhoz a korábban sikertelen területek ellátásához is.

Mi a teendő ha valaki húzódozik a munkától? Értessük meg vele, hogy ha ő nem végzi el az adott feladatot akkor ő látja majd annak a kárát. Hagyjuk kicsit a saját levében főni, hadd tapasztalja meg milyen az ha nem törődünk bizonyos dolgokkal. Büntessük munkamegvonással (különösen, ha a munka dicsőség). Értessük meg vele azt is, ha ő nem segít másoknak, akkor neki sem fognak segíteni.

Mihez kezdjünk a nemszeretem, unalmas munkákkal? Legelőször is ne azon töprengjünk, hogy milyen rossz hogy ránk van hárítva, hanem örüljünk annak, hogy mivel unalmas, azt jelenti, hogy gondolkodás nélkül is megy. Vagyis pl. a takarítás, vasalás alatt gondolatainkat irányíthatjuk kellemes dolgok felé: mit fogunk csinálni hétvégén?, mit olvastunk az elmúlt időben?, milyen ajándékkal lephetem meg szeretteimet a közelgő ünnepnap alkalmával? stb...

Végül hadd írjam le a segítségkérés lépéseit:

1. mérd fel a saját határaid
2. fedezd fel, ha egyedül nem boldogulsz
3. tanuld meg felmérni, hogy környezetében ki az aki segíteni tud rajtad
4. természetes módon, kulturáltan megfogalmazva, még kétségbeesés előtt (hiszti nélkül) kérj segítséget.
5. Pontosan, precízen fogalmazva fejezd ki mi az amivel nem boldogulsz. (Ne kelljen a segítőnek kitalálni azt is, hogy mi a baj és miben kell segíteni, legyen elég számára a segítségnyújtás.)

Remélem ez a kis összefoglaló hozzám hasonlóan másoknak is új lendületet ad a hétköznapjainkhoz.

Ajánlott olvasmány:

Balázsné Szűcs Judit: Az EMBER aki óvodás

Véget értek az ünnepek, kezdődik a munka, az iskola. Az alábbi gondolataim ezzel kapcsolatosak.

Azok a gyerekek, akikhez túl gyakran a szívesség szeretetnyelvén beszéltek könnyen önállótlanná válhatnak. Nem tanulják meg a legalapvetőbb elemi cselekvéseket, s ami még rosszabb: eszükbe sem jut, hogy ők is tehetnének valamit önmagukért. Ezzel az önértékelésük is csökken. Hogy ezt megelőzzük, tanítsuk meg gyermekeinket arra, hogy szorult helyzetben segíthet saját magán. Azt is tanítsuk meg neki, hogy hogyan.

Például: Rendetlenség van a szobájában. Kezdjük azzal, hogy mi rendet rakunk a lakás többi részében (példamutatás). Utána kérdezzük meg tőle: „Nem zavar a földre letett sok nyitott könyv, hogy nem lehet eljutni egyik helyről a másikra a szobádban?” Lehet, hogy azt válaszolja, hogy nem, mert éppen tanul és kell neki, hogy kézügyben legyen a sok tankönyve. Akkor vegyük ezt figyelembe. Ha ő is rendetlenségnek érzi, akkor sem biztos, hogy bevallja, ám észre fogja venni, hogy itt valami tennivaló van. Akár így, akár úgy ne csináljunk helyette rendet! (Kivéve, ha kicsi, és még nem tud egyedül rendet rakni, de akkor is ne helyette, hanem vele együtt. Segítsük olyan kérdésekkel, hogy „Hol van a legók helye? Hova kell tenni a kisautókat/babákat?” Stb.) Ugyanakkor ne csodálkozzunk: ha mi rendetlenek vagyunk, akkor ő is az lesz. Tehát előbb az igényt kell kialakítani a rendezett körülményekre és a képességet, hogy észrevegye, ha tennie kell valamit. Csak utána a rendrakás módját. Fontos: ha megkértük valamire, akkor várjuk el tőle, kérjük számon, ellenőrizzük le és viselje a következményeit!

Más házimunkákkal, tanulással is hasonlóan járjunk el.

Ez persze nem könnyű feladat. Könnyebb, gyorsabb kiszolgálni a gyereket, mint megtanítani neki a feladatait. Mégis, hosszú távon ez a célravezetőbb.

Ajánlott olvasmány:

Balázsné Szűcs Judit: Az EMBER aki óvodás

Gary Chapman Gyerekekre hangolva c. könyvében ír a gyermekek 5 szeretetnyelvéről, vagyis arról, hogy hogyan éreztethetjük a gyermekeinkkel azt, hogy szeretjük őket.

Minden embernek - így a gyerekeinknek is - szükségük van arra, hogy a saját nyelvén éreztessük vele, hogy szeretjük. Mi is ez a szeretetnyelv? 5 olyan csatorna amin keresztül a szeretetünket kifejezzük, illetve "megérezzük" ha szeretnek minket. Mivel nem mindenki ugyanazt a szeretet nyelvet "beszéli", illetve "érti", szükséges, hogy megtanuljuk egymás szeretetnyelvét. Hogy érthetőbb legyek, nézzük meg ezeket a nyelveket:

1. Testi érintés: ide tartozik a simogatás, ölelés, szemkontaktus, dögönyözés, hancúrozás, barack a fejre, vagy ellenpéldaként a tettlegesség.
2. Elismerő szavak: ide tartozik a dicséret, a kedvesség, bátorítás, biztatás, és a bűvös "szeretlek" szó kimondása is. Az sem mindegy hogy mit mondunk és az sem mindegy, hogy hogyan. Mondanivalónk célja az legyen, hogy fejezzük ki, "mennyire értékes, fontos vagy a számomra". Ha csak tehetjük fogalmazzunk pozitívan, azaz mit tegyen, mit szabad, mit lehet, és ne negatívan, tiltásokkal irányítsuk gyermekeinket.
3. Minőségi idő: az az idő, amit neki szánsz. Amikor ő van a középpontban, vagy legalábbis egy olyan közös cselekvés ami neki sokat jelent. Pl együtt korcsolyázás ha szeret korcsolyázni, vagy közös társasjáték, jó beszélgetések stb. Ez nagy áldozatot igényel a mai rohanó világban. De bőségesen megtérül, mert a gyerekünk ezért fog megbízni bennünk és hallgatni ránk. 
4. Ajándékozás: és itt nem csak a születésnapi, karácsonyi, névnapi ajándékokat kell érteni, hanem azt, hogy néha, vagy gyakrabban meg kell lepni egy kis ajándékkal, semmiséggel, csokival, cukorkával, könyvvel,virággal, meglepetéssel...
5. Szívességek: amikor a gyermek kedvéért megteszünk valamit. Ez nem jelenti azt, hogy hagyjuk hogy fejünkre nőve dirigáljon nekünk, de vegyük észre, ha szeretetünk jeleként vágyik arra, hogy tegyünk meg valamit.

A szeretetnyelvek segítségével fejezhetjük ki, a szeretetünket. Van akinek az egyik, van akinek a másik kifejezési mód az elsődleges, de figyeljünk oda, hogy annak akinek szánjuk, nem feltétlenül ezen a nyelven érti meg a szeretetünket. Ne sajnáljuk az időt, és energiát, hogy megtanuljuk egymás szeretetnyelveit beszélni!