Isten mikor megteremti az embert rögtön feladattal, „munkával” látta el:

 „És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.” (1 Móz. 2:15)

Tehát a munka alapvetően jó dolog, annak ellenére, hogy sokszor negatívan nyilatkozunk róla. A munka azért jó, mert a befektetett energiánk árán a környezetünk rendezettebb, áttekinthetőbb, használhatóbb lesz, esztétikailag szebb, végeredményben jobb dolgunk lesz, és ez örömérzést vált ki az emberből. A munka tehát egy kitűnő örömforrás lehet.

A munkára nevelés célja:

1. Teremtsük meg a munkavégzéshez szükséges igényszintet (példamutatás)
2. Segítsük a megvalósítást fejlettségi szintnek megfelelően (lehet hogy végig együtt kel tevékenykedni, lehet hogy csak a szemünkkel elég követni amíg megoldja a feladatot majd elpakol és csak meg kell dicsérnünk)
3. Ha nehézsége adódik ne ugorjunk azonnal segíteni, hanem várjuk meg míg segítséget kér. Csak akkor szóljunk bele a dolgába, ha félbehagyná vagy kínlódik. Akkor is a „ha megkérnél szívesen segítenék!” felkínálásával.

A munkára nevelés lépései:

1. Vegye észre ha tenni kell valamit (igényszint növelésével formálható)
2. Döntse el, hogy ő mit fog tenni (itt dönt arról is hogy esetleg segítségre lesz szüksége)
3. Szervezze meg a bonyolult tennivaló végrehajtását:
   1. Gyűjtse össze a szükséges eszközöket
   2. Ossza ki a feladatokat (ha segítséget kért)
   3. Szervezze meg a munkavégzést
   4. Rakja el a munkaeszközöket a végén
   5. Élvezze a munka jutalmát: az élet kellemes tovagördülését, a rend látványát, a nyugodt körülményeket, a sikert...
   6. Vegye észre, ha mások érdekében tehet valamit, és ott döntsön, szervezzen, tegyen...

Ehhez szülői segítség kell és biztatás, irányítás. S talán ami a legnehezebb az, hogy hagyjuk hogy próbálkozzon maga, és érjék kudarcok. Mert a tévedés nem kiküszöbölhető, a tanulás alapja ugyanis a tévedés. A próba vagy sikerrel vagy kudarccal jár. Általában több a kudarc. A tévedés nem egyenlő a nemtudással, hanem az ismeretszerzés kereső-tévedő-rátaláló folyamattal jön létre. Épp ezért a tévedésekért tilos neheztelni! A legelső dolgunk,- rossz megoldás, baleset, hiba, tévedés, kudarc esetén – a bírálat helyett, hogy mutassuk meg a hiba javításának lehetőségét, s ha a hibát elhárítottuk akkor beszéljük meg higgadtan hol és mit rontott el, hogyan lehetne legközelebb elkerülni a hasonló eseteket.

Jó ha hagyjuk, hogy a gyermek lássa miközben végezzük feladatunkat. Vonjuk be a munkánk végzésébe! Lássa azt, hogy szívesen mosogatunk, takarítunk, főzzük az ebédet. A kisgyerek ugyanis elsősorban utánzás révén tanul.

A munkát emeljük dicsőség rangjára, így a munkát végző gyerek megerősödik abban a hitben, hogy ő okos, ügyes, hasznos tagja a társadalomnak, és ez a megerősödő önbizalom nagyobb lendületet ad az újdonságokhoz a korábban sikertelen területek ellátásához is.

Mi a teendő ha valaki húzódozik a munkától? Értessük meg vele, hogy ha ő nem végzi el az adott feladatot akkor ő látja majd annak a kárát. Hagyjuk kicsit a saját levében főni, hadd tapasztalja meg milyen az ha nem törődünk bizonyos dolgokkal. Büntessük munkamegvonással (különösen, ha a munka dicsőség). Értessük meg vele azt is, ha ő nem segít másoknak, akkor neki sem fognak segíteni.

Mihez kezdjünk a nemszeretem, unalmas munkákkal? Legelőször is ne azon töprengjünk, hogy milyen rossz hogy ránk van hárítva, hanem örüljünk annak, hogy mivel unalmas, azt jelenti, hogy gondolkodás nélkül is megy. Vagyis pl. a takarítás, vasalás alatt gondolatainkat irányíthatjuk kellemes dolgok felé: mit fogunk csinálni hétvégén?, mit olvastunk az elmúlt időben?, milyen ajándékkal lephetem meg szeretteimet a közelgő ünnepnap alkalmával? stb...

Végül hadd írjam le a segítségkérés lépéseit:

1. mérd fel a saját határaid
2. fedezd fel, ha egyedül nem boldogulsz
3. tanuld meg felmérni, hogy környezetében ki az aki segíteni tud rajtad
4. természetes módon, kulturáltan megfogalmazva, még kétségbeesés előtt (hiszti nélkül) kérj segítséget.
5. Pontosan, precízen fogalmazva fejezd ki mi az amivel nem boldogulsz. (Ne kelljen a segítőnek kitalálni azt is, hogy mi a baj és miben kell segíteni, legyen elég számára a segítségnyújtás.)

Remélem ez a kis összefoglaló hozzám hasonlóan másoknak is új lendületet ad a hétköznapjainkhoz.

Ajánlott olvasmány:

Balázsné Szűcs Judit: Az EMBER aki óvodás

Véget értek az ünnepek, kezdődik a munka, az iskola. Az alábbi gondolataim ezzel kapcsolatosak.

Azok a gyerekek, akikhez túl gyakran a szívesség szeretetnyelvén beszéltek könnyen önállótlanná válhatnak. Nem tanulják meg a legalapvetőbb elemi cselekvéseket, s ami még rosszabb: eszükbe sem jut, hogy ők is tehetnének valamit önmagukért. Ezzel az önértékelésük is csökken. Hogy ezt megelőzzük, tanítsuk meg gyermekeinket arra, hogy szorult helyzetben segíthet saját magán. Azt is tanítsuk meg neki, hogy hogyan.

Például: Rendetlenség van a szobájában. Kezdjük azzal, hogy mi rendet rakunk a lakás többi részében (példamutatás). Utána kérdezzük meg tőle: „Nem zavar a földre letett sok nyitott könyv, hogy nem lehet eljutni egyik helyről a másikra a szobádban?” Lehet, hogy azt válaszolja, hogy nem, mert éppen tanul és kell neki, hogy kézügyben legyen a sok tankönyve. Akkor vegyük ezt figyelembe. Ha ő is rendetlenségnek érzi, akkor sem biztos, hogy bevallja, ám észre fogja venni, hogy itt valami tennivaló van. Akár így, akár úgy ne csináljunk helyette rendet! (Kivéve, ha kicsi, és még nem tud egyedül rendet rakni, de akkor is ne helyette, hanem vele együtt. Segítsük olyan kérdésekkel, hogy „Hol van a legók helye? Hova kell tenni a kisautókat/babákat?” Stb.) Ugyanakkor ne csodálkozzunk: ha mi rendetlenek vagyunk, akkor ő is az lesz. Tehát előbb az igényt kell kialakítani a rendezett körülményekre és a képességet, hogy észrevegye, ha tennie kell valamit. Csak utána a rendrakás módját. Fontos: ha megkértük valamire, akkor várjuk el tőle, kérjük számon, ellenőrizzük le és viselje a következményeit!

Más házimunkákkal, tanulással is hasonlóan járjunk el.

Ez persze nem könnyű feladat. Könnyebb, gyorsabb kiszolgálni a gyereket, mint megtanítani neki a feladatait. Mégis, hosszú távon ez a célravezetőbb.

Ajánlott olvasmány:

Balázsné Szűcs Judit: Az EMBER aki óvodás