Alma mother

Alma mother

Hatékony tanulás (Földrajz)

2017. szeptember 29. - zenkoe

 

foldrajz.jpg

Forrás: http://www.czuczora.eu/esemeny/foldrajz-olimpia/

A természetismeret a felső tagozatban szétbomlik ágaira, és ezek közül egyik a földrajz. Tehát mindaz, amit a környezetnél írtam itt is alkalmazható. Amire a környezetnél nem tértem ki, az a tér és időbeli tájékozódás, térképhasználat. Erre gyűjtöttem itt most ötleteket.

Többféle térkép van (turista, autós, atlasz, falitérkép, megye-, ország- és világtérkép, domborzati, közigazgatási, tematikus - azaz csapadék, középhőmérséklet – stb.) Ezeket, ha lehet, mind nézd át egy tájegység tanulásakor.

Fontos alaptudás a térképnél a lépték, a vonalas mérték, a tájolás (É, K, D, NY irányok), a szélességi és hosszúsági körök, egyenlítő és 0. hosszúsági kör (Greenwich) ismerete. A névmutatóban ezek segítségével tudsz elboldogulni.

Fekvés meghatározás:

Ha egy pont fekvését akarjuk meghatározni (pl. egy város) akkor a rajta áthaladó szélességi és hosszúsági köröket kell leolvasni.

De ha egy kiterjedt terület fekvését határozzuk meg akkor a legészakabbi, legdélebbi, legkeletibb és legnyugatibb pontjait olvassuk le és tartományokat adunk meg É-D valamint K-Ny irányba.

A hely meghatározás úgy történik, hogy először eldöntjük melyik félgömbön van (Ha a szélességi körök felülről lefele csökkennek akkor É, ha növekednek akkor D félgömb. Hasonlóan, ha a hosszúsági körök Greenwich-től K felé növekszenek, Ny felé csökkennek.

Időben tájékozódás

Sokat segít, ha kiszámolod az eltelt időket a különböző földtörténeti korok között. Ez segít az időérzék kialakulásában.

Térképhasználat, vaktérkép

Ha tanulsz egy helyet (akár más tanórán, akár mert valaki mesélt a nyaralásáról), mindig keresd ki a térképen!

Tanuld meg leírni és helyesen kiejteni a földrajzi neveket.

Egyszerre több féle térképet nézz meg az adott helyről (domborzati, gazdasági, közigazgatási, tematikus), hogy elképzelésed legyen az adott tájról.

Vaktérképbe rajzold be minél pontosabban (ceruzával mert lehet hogy javítani kell) az adott helyet. Keress könnyen megjegyezhető viszonyulási pontokat a helyhez a vaktérképen (pl. Balatonba nyúló félszigeten van Tihany, Esztergom a Duna kanyarulatánál…), majd vegyél elő egy új vaktérképet és próbáld meg emlékezetből újra berajzolni az adott helyet. Ellenőrizd le az igazi térképpel s ha kell, színessel korrigálj, hogy jól látszódjon az eltérés.

További technikák

A lecke olvasásánál az INSERT technikát alkalmazhatod, majd az ELMETÉRKÉP készítését. Ha nagyon unalmas, vedd elő a SZÓMANKÓT. Húzd alá, emeld ki. Gondosan olvasd el az összefoglalást! Az említett technikákat megtalálod korábbi bejegyzéseimben.

Szorgalmi feladatokra ötletek

Készíts kiselőadást, élménybeszámolót. Saját nyaralásodról ha a témába vág, vagy könyvajánlót, ha egy érdekes helyről olvastál és az kapcsolatban áll az adott tájegységgel.

Gyűjts a témához (pl. időjárás) újságcikkeket. (Ne felejtkezz el megjelölni a forrásodat, a hitelesség miatt!)

Készíts Leg-listát, azaz gyűjtsd össze az adott ország érdekességeit! (Melyik a legmagasabb hegye, legmélyebb pontja, leghosszabb folyója, legnépesebb városa, stb.)

Készíts bemutatót (pl. Power Point) sok képpel a tájegységhez kapcsolódóan, „kedvcsinálónak”, ha lehet, valamilyen szempont szerint csoportosítsd a képeket, esetleg írj hozzájuk pár szavas ismertetőt.

Készíts úti beszámolót az osztálykirándulásotokról, vagy úti tervet az osztálykirándulásotokhoz!

 

Hatékony tanulás (Természetismeret)

kori.jpg

Forrás: http://montazsmagazin.hu/veszelyben-fold-rajz-es-irodalmi-palyazat/

Célja hogy a valódi, minket körülvevő világot megtapasztaljuk, megismerjük, megszeressük.  Az általában leírt technikákat mind alkalmazhatod a tanulásra, de erre való eszközeink a kísérletezés és a megfigyelés is.

Kísérletezés

  1. Tegyél fel egy kérdést!
  2. Gondolkodj el a lehetséges válasz felől
  3. Milyen módszert választasz állításod igazolására?
  4. Mire van hozzá szükséged? (milyen anyag, eszköz kell hozzá?)
  5. Végezd el a kísérletet
  6. Fogalmazd meg a tapasztalataidat
  7. Vesd össze az előzetes elképzeléseiddel
  8. Ellenőrizd le (pl. újabb kísérlettel)
  9. Javíts, korrigálj, ha kell új hipotézissel (elképzeléssel)
  10. Fogalmazd meg az eredményt törvényszerűséggel

Megfigyelés

  • Egyszerre mindig 1 dolgot figyelj meg, mert ha sokat figyelsz meg akkor elkalandozik a figyelmed és eredménytelen lesz a megfigyelésed.
  • Tapasztald meg az érzékszerveiddel (látás: szín, alak, átlátszóság…, hallás: hangerő, hangmagasság, dallam…, szaglás és ízlelés, tapintás: érdes-sima, hideg-meleg, puha-kemény, nehéz-könnyű, erős-laza-gyenge)
  • Mérd meg! Amit csak lehet, mérj meg rajta! (tömeg, méret, mennyiség…)
  • Foglalkozz vele: rajzold le, írd le, fényképezd le, vedd magnóra…
  • Hasonlítsd össze: előbb a hasonlóságokat keresd, majd a hasonlók közül azt amiben különbözik a többitől. Így be tudod majd sorolni, csoportosíthatod, rendezheted, alá-fölé rendeléseket hozhatsz létre.
  • Készíts jegyzőkönyvet (pl. herbárium, térkép…)
    • élőlény:
      • milyen? (alakú, mekkora, milyen színű, mi fedi a testét, milyen részei vannak, milyenek a részei, milyen a mozgása, milyen az illata, íze, hangja…),
      • miért ilyen?
      • hol él?
      • hogyan hasznosíthatja az ember?
    • tájak
      • hol fekszik? Mik a határai? Mik a szomszédjai?
      • Milyen? (felszíne, folyóhálózata, növényzete, települései, úthálózata, mezőgazdasága, ipara, környezeti állapota)
      • Miért ilyen?
      • Mi a kapcsolat a táj és az ember között?
    • Tájékozódás:
      • Térkép jelmagyarázata (Északi irány és az iránytű, koordináták, GPS, szélességi és hosszúsági fok, lépték, vonalas mérték),
      • térképek (földrajzi, autós, kiránduló, vaktérkép, csillagászati),
      • időszámítás, naptárkészítés és használat

Hatékony tanulás (Informatika)

szamitogeps.png

Forrás: http://www.net4net.hu/portal/

Az informatika a számítástechnika és a könyvtár ismereteket tartalmazza. A számítástechnikát is bonthatjuk hardver ismeretre és szoftver ismeretre. A szoftverismeretet pedig programozási ismeretekre, és felhasználói ismeretekre. Nos, nézzük meg ezeket! Az alábbiakban ezt számítógéppel készített elmetérképek segítségével mutatom meg.

informatika_mindmap.jpg

Könyvtárismeret, és kommunikáció: Ahhoz kell, hogy tudjál dokumentumokat létrehozni, információt fogadni és átadni, könyvtárt használni.

 mindmap_komnyvtar.jpg

Hardverismeret: Biztos van otthon számítógéped, vagy ha nincs akkor táblagéped, okostelefonod. Ezért szükséged van ezekre az ismeretekre. Legalább a kiválasztásuknál…

mindma_hardwer.jpg

Szoftver: Ha már van számítógéped, akkor remélhetőleg használni is akarod, ezért szükséged van az alábbi fogalmakra, és azon szoftverek használatának ismeretére.

mindmap_szoftver.jpg

Az elmélethez remélem sikerült adnom némi motivációt. A gyakorlatához pedig annyit tudok javasolni, hogy gyakorolj, gyakorolj és gyakorolj.

Ja, és ha teheted a 10 ujjas gépírás megtanulását is melegen javaslom, erősen megkönnyíti az életed  a mai modern világban! (Ingyenes gépírás oktató program: http://manonet.org/hu/gepiro_program/ingyenes_gepiras_oktato_program.html)

Hatékony tanulás (Matematika)

matek.jpg

Forrás: https://fr.123rf.com/photo_19295733_doodles-mathematiques-sur-papier-quadrille-scolaire-seamless.html

Mindenképpen kezd azzal, hogy motiválod magad: képzeld el úgy mint egy keresztrejtvényt amit meg kell fejteni, vagy képzeld el, hogy te vagy az egyetlen túlélő és az életed függ tőle, hogy ezt megold. Esetleg szövetkezz valakivel, akivel versenyzel, hogy ki tudja hamarabb megoldani a feladatot, majd egymást leellenőrzitek, hogy ki hol hibázott, ki számolt pontosabban.

Másodszor fontos, hogy megértsd a feladatot:

  1. rajzold le!
  2. készíts megoldási tervet!
  3. keress hozzá hasonló, már megoldott feladatot! És próbáld azt a mintát követni!
  4. old meg!
  5. ellenőrizd le!

Harmadszor sok-sok gyakorlás, feladatmegoldás kell ahhoz, hogy rutinszerűen menjen.

Az összeadás, kivonás, szorzás (szorzótábla) és osztás a 10-20-100-as számkörben fontos, hogy gondolkodás nélkül menjen. Ehhez melegen ajánlom, az android telefonokra tehető Math Flash Card nevű programot. Naponta gyakorolj vele 5-10 percet!

Végül, sokat segíthet, ha megpróbáljátok egymásnak elmagyarázni miről is van szó, hogyan is kell megoldani a feladatot. Mialatt magyarázol, számodra is megvilágosodnak az összefüggések, a logikai elemek.

Hatékony tanulás (Idegen nyelv)

 

idegennyelv.jpgForrás: http://www.hsakft.hu/blog/ha-nyelvet-tanulnal-ezt-valaszd

Az idegen nyelv tanulásának legjobb módja, ha használjuk.

  1. Olvassunk idegen nyelven. A címszavak már utat mutatnak, hogy miről lesz szó a szövegben. A kulcsszavak kikeresésével már többet megtudhatunk. A kulcsszavakat mindenképpen tanuljuk meg, mert többször elő fog fordulni. Segít az, ha tisztában vagyunk a szövegfajtákkal: recept, időjárás jelentés, újságcikk, prospektus, reklám stb. mert a szövegkörnyezet utal arra, hogy mennyire kell megértenünk ahhoz, hogy „használni tudjuk”. Például egy receptet jó ha teljes mértékben ismerünk, de ha egy regényt olvasunk elég, ha nagyjából felfogjuk az értelmét. Ha már van átfogó képünk a tanultakról, akkor szótározzuk ki a szavakat, amiket nem ismerünk és igyekezzünk megtanulni. Ebben ma már sokat segít a GOOGLE fordító program. Ha a szavakat már tudjuk, akkor nagyjából már ismerjük is a szöveget. Ha jól tudsz anyanyelveden fogalmazni akkor a szavakból már képes vagy összerakni egy történetet. Ne fogjon vissza, hogy idegen nyelven lassabban olvasol, mint az anyanyelveden. Ez másoknál is így van. De erre is igaz, hogy gyakorlat teszi a mestert.
  2. Hallgassunk idegen nyelvű szöveget. Első körben javaslom, hogy videókat (film, klipp, reklám) nézz eredeti nyelven, lehetőleg idegen nyelvi felirattal. Erre is igaz, hogy először könnyebb szöveget keress. Például tudom javasolni a Youtube-on is megtalálható Peppa Pig rajzfilmsorozatot (angol nyelv esetén). Azt kell tudni róla, hogy Angliában készítették a bevándorlók gyerekei számára angol tanulás céljából. Tehát a szókincse alapszókincs. (Tudom, hogy mivel kisgyerekeknek találták ki, lehet hogy kissé dedósnak gondolod, de pont ezért könnyű a szövege.) A videó azért is jó, mert a szöveget kép támasztja alá, és ezáltal érthetőbb lesz, hogy miről szól, könnyebb megérteni az ismeretlen szavakat is. Ha a film DVD formában vagy számítógéppel lejátszható formában van akkor időnként meg tudod állítani ha valamit nagyon nem értettél, és vissza tudod tekerni, esetleg lassabban is le tudod játszani.
  3. Írni is meg kell tanulni. Az olvasott szöveg sokat segít hogy ráérezz a megfogalmazásokra. Ha te magad akarsz írni akkor először meg kell fogalmaznod a tartalmát, és formáját. Kinek, miről, mit, hogyan írod? Ezek meghatározzák a stílust, és a formát. Másodszor törekednünk kell a helyes nyelvtani szerkezetekre, illetve a helyesírásra. A helyesírásra legjobb módszer a tollbamondás. Gyakorlását segíti, ha találunk egy anyanyelvi levelezőtársat. A nyelvtanról pedig azt érdemes tudni, hogy a saját szavainkkal megfogalmazott szabályok segítik a legjobban elsajátítani az elméletet. Gyűjtsünk eredeti szövegből sok-sok példát, amivel alátámasztjuk a nyelvtani szabályt és tanuljuk meg ezeket. Ezek a szófordulatok segítenek bevésni a tudást. Végül gyűjtsünk kivételeket és azokat is tanuljuk meg, esetleg keressünk rájuk egy másik összefüggő nyelvtani szabályt.
  4. Beszéd. Ez is gyakorlással alakul. Nehézsége az hogy egyszerre kell figyelni a mondanivalóra és a megfogalmazásra is. Ráadásul az élő szó gyors reagálást kíván. De bíztatlak, hogy keress magadnak partnert erre, pl. skype-pal, vagy nyelvi klubbal. Lehetőleg az adott nyelvet anyanyelven beszélőt. Tudnod kell, hogy kritikával kell fogadnod a nem anyanyelvi partnert, hiszen az is csak most tanulja a nyelvet. A beszédet segíti az is, ha kész szöveget tanulsz meg kívülről.
  5. Szavak tanulása. 1-1 alkalommal 5-10 szót tanuljunk, mert a több felülírja egymást. Alkalmas erre az utazás az iskolába. A szótanulásba vessünk bele minden érzékszervünket:
    1. hangzása mire hasonlít?
    2. képpel társítsuk a szót, ha lehet.
    3. rajzoljuk a levegőbe, amit tanulunk, hogy a mozdulathoz ragadjon. (pantomim, most mutasd meg) de közben mondjuk is ki a szót
    4. a szótárnál jobb a szókártyás módszer. Vagy ha a szavakat felvesszük magnóra, mégpedig a magyar és az idegen nyelvi szó között annyi szünetet hagyva, hogy kis gondolkozással ki tudjuk mondani az idegen szót, mielőtt az a magnóról elhallatszik. (Ez utóbbi a gyors ellenőrzést végzi).
    5. segít ha tematikusan tanulod meg a szavakat és nem mondjuk abc-ben. Például testrészek (kar, láb, fej, váll…). Az is segít, ha egy-egy témakörre többször visszatérsz, csak egyel magasabb szinten. (pl. előbb a családtagok megnevezései, azután a távolabbi rokonok megnevezései, azután a foglalkozások, életkorok, majd a családi ünnepek stb.) Ebben segítségedre lehetnek a tematikus képes szótárak.
    6. egyes nyelveknél (pl. az angolnál) figyeljünk arra, hogy másképpen írják a szavakat mint ahogy ejtik, ezért kétszer is meg kell tanulni, egyszer az ejtését, másodszor az írását.
    7. a szavakkal készítsünk csoportosításokat magunk is, pl. általunk tanult állatok, azon belül szárazföldi, vízi és repülő állatok, vagy faj szerinti felsorolások, esetleg méret szerint, lábak száma szerint, házi vagy vadonélő, esetleg hobbi állatok… Így több kapcsolat alakul ki a szavaink között és könnyebb lesz majd előhívni amikor szükségünk van rá a kobakunkból.
    8. megjegyezhetetlennek tűnő szó esetén használd a szómankót (lásd: Hatékony tanulás (általában))
    9. És ne felejtsük el ismételni, ismételni és ismételni… Mert „az ismétlés a tudás anyja” tartja a közmondás is.
süti beállítások módosítása