Kép forrása: http://ismetan.hu/index.php/hu

Az emberek az új ismereteket 7 féle módon szerzik meg és dolgozzák fel.

1. Nyelvi vagy verbális mód: figyel és mondja, ismételgeti az információt. Gondolkozásában használja a szavakat és fogalmakat. Úgy fejleszthetjük, ha segítünk feltérképezni és rendszerbe foglalni, fogalmaikat és gondolataikat. Pl.: mondják el, magyarázzák meg mi történik velük és mit gondolnak erről; szerkesszenek újságot; gyűjtsenek információt könyvből, újságból; szóban érveljenek, vagy írjanak levelet, fogalmazást, költeményt; adjanak útmutatást, hogyan kell valamit megcsinálni; szójátékok és képrejtvények készítése és megfejtése stb…
2. Vizuális, térbeli mód: fejlesztése gondolattérképek készítésével; térkép olvasás és navigálás; tervezés; makett , vázlat készítése…
3. Logikai és matematikai mód: matematikai, logikai összefüggésekben , rendszerekben gondolkodik. pl.: fejszámolás; mennyiségek becslése; valószínűségek, kockázatok számolása; költségvetések és időbeosztások készítése; logikai fejtörők és problémák megoldása…
4. Kinetikus azaz mozgáson alapuló mód: valamilyen fizikai megjelenítést vagy a testbeszéd eszközeit használja fel. Fejlesztése: készségfejlesztő tevékenységekkel, mint pl. a sport, kézművesség, térbeli puzzle, Rubik-kocka, szerelés (pl bicikli, autó…)
5. Muzikális, zenei mód: egy dallamot vagy ritmust használ fel. Bizonyított, hogy a zenei olvasás segíti az olvasási és matematikai készségek fejlődését is. Fejlesztése: zenélés valamilyen választott hangszeren; dal éneklését kísérni tapssal, tánccal; karaoke; zenei illusztráció vagy háttérzene választása egy előadáshoz…
6. Szociális kapcsolatok segítségével: mikor másoktól, vagy másokkal együtt tanulunk. Míg az egocentrizmus korlátoz az által, hogy azt hisszük a világ körülöttünk forog, addig az empátia a társas készségek fejlődését váltja ki. Fejlesztése: másokra való odafigyeléssel, mikor bemutatunk vagy előadunk valamit, segítünk neki egy problémát megoldani, vagy tanulni; ha össze kell fogni másokkal egy közös cél érdekében
7. Személyes érintettség révén: az információt saját tapasztalathoz vagy emlékhez kötjük. Fejlesztése: napló írással; érzéseink és hangulataink elemzésével és megértésével; személyes célok kitűzésével és megvalósításával; az elvégzett dolgok értékelésével; annak előre való felmérésével, hogy miben tudunk jól teljesíteni és mivel lesz gondunk; önismeret fejlesztéssel.

Ahhoz hogy igazán jól megismerjünk valamit szükséges, hogy tanítsuk is. Ehhez kell, hogy a gondolatainkat beszédben és írásban meg tudjuk fogalmazni, miközben végiggondoljuk, újragondoljuk azt amit mondani akarunk. Ez által segítünk létrehozni és átalakítani a fogalmakat. A tanulás lényege, hogy problémakeresőkké és problémamegoldókká kell válnunk.  

Forrás: pinterest

Sokunknak a tanulás azért nem megy, mert gond van a megjegyzéssel, bevéséssel, azaz memorizálással. Ehhez használjuk fel mind az összes érzékszervi csatornánkat, tanuljunk meg koncentrálni, és a hatásosság kedvéért tartsunk időnként szünetet..

Tegyük fel, hogy már megértettük a megtanulandó anyagot, felidéztük, hogy milyen eddigi tudásunkhoz tudjuk hozzákapcsolni az új anyagot és elkészítettük a gondolat-térképét, vázlatát az új tananyagnak.

Következik a szinesztézia, azaz az érzékszerveink bekapcsolása és összekapcsolása. Mint ahogy az a képen is látszik az információ különböző érzékszerveinkkel felfogva más módon, hatékonysággal ragad meg. A leghatásosabb ha minden érzékszervünket bevonjuk a tanulásba, hogy megjegyezzük az anyagot minél jobban. A sok csatorna bevonása majd segíteni fog a tudás előhívásakor is. Hogyan csináljuk? Foglaljuk történetbe a megtanulandó (kulcs)szavakat, és képzeljük el a történetet minél élethűbben (képzeljük el a hangokat, képeket, színeket, formákat, szagokat, ízeket, érzéseket…)

Mindenkinek van kedvenc bevésési csatornája, amin befogadja a tudást, illetve amin előadja, kifejti a tudását. De ez nem jelenti azt,hogy csak azt a csatornát kell erősíteni és használni, hanem jobb, ha a többi csatornát is megerősítjük.

3 csatorna kiemelt szereppel bír:

1. vizuális (képi): Aki ezen a csatornán kommunikál, az beszéd közben olyan kifejezéseket használ, mint „ebből is látható”, „képben vagyok”. Az ilyen tanulón sokat segítenek a megértéshez a táblázatok, képek, grafikonok, plakátok, térképek, ábrák, videók, jegyzetek, megfigyelések és bemutatók, látványos kísérletek.
2. akusztikus(hangi): „ez jól hangzik” mondod, ha ilyen csatornát használsz. Tanuláskor neked az segít, ha élő előadást hallgatsz, a hanganyagát többször meghallgatod, esetleg diktafonnal felveszed. Segít a szóbeli hangos felmondás, és a csendes tanulósarok, hogy ne vonja el más a figyelmedet. Erősséged a szóbeli feladatok illetve a memoriterek tanulása.
3. kinesztetikus (mozgási): „jól érzem?”, „jól csinálom?” kérdezel vissza ha ezt a csatornát használod. Tanuláskor segít az utánzás, szerepjáték, mozgással összekötött felmondás, önálló munkavégzés, gyakorlás, de a szavak leírása, alkalmazása szituációkban, vagy a kísérletek elvégzése, laboratóriumi gyakorlat is.

Tehát pl. meg kell tanuld a következő versrészletet:

Szepesi Attila: A bohóc (részlet)

Vidám legény a bohóc,
piros haja csupa kóc,
idelép, odalép,
a zubbonya búzakék.

Lengő inge pepita,
lobog rajta pántlika.
Viháncol, nótázik,
karikákkal mókázik.

 (A versrészlet az első osztályos olvasókönyvből van)

Kezdjük el a vizuális csatornával: Képzeljünk el egy kócos, piros hajú, kockás ingű, kék mellényű bohócot aki fülig érő szájjal mosolyogva énekel és közben karikákkal zsonglőrködik. Pepita ingének nyakába masni van kötve.

Vonjuk be a kinesztetikus csatornát: az első sor mondása közben rajzoljunk nagy vigyorgó szájat magunknak (vidám legény) és érintsük meg az orrunkat, mintha bohóc orrot fognánk, majd érintsük meg az ajkunkat mert az piros és borzoljuk össze a hajunkat miközben azt mondjuk: „piros haja csupa kóc”. Csárdás lépés következik jobbra-balra, miközben a 3. sort mondjuk: „ide lép, oda lép”, végül megrázzuk a felső ruhánkat „a zubbonya”, az ég felé mutatunk: „búzakék”. Lengessük meg a kezünket: „lengő inge pepita”.  Lobogtassunk zászlót, ha gondoljuk „igyunk pálinkát” (erről eszünkbe jut a pántlika szó) „lobog rajta pántlika”. Vigyorogjunk nagyot és költsünk dallamot a verssorhoz „viháncol, nótázik”, csináljunk úgy az ujjunkkal mintha tányért forgatnánk egy boton, miközben az utolsó sort is elmondjuk: „karikákkal mókázik”. Ha mindezt többször eljátsszuk, miközben hangosan (akusztikuscsatorna bevonása) elmondjuk, garantálom rövid időn belül (2-3 felmondás) hibátlanul megjegyezzük.

A megjegyzés útjába állhat, ha nem vagyunk képesek eléggé koncentrálni a feladatra. Ilyenkor a csatornáinkon más információk jönnek be (fáradt vagyok, éhes vagyok, inkább tévéznék, rádiót hallgatnék, valaki horkol, elment egy autó stb…) Ezért fontos, hogy érzékszerveinket kordába tudjuk tartani, és kössük le a tanulásba való bevonással. Gyakoroljunk önuralmat is: a kívánságaink azonnali kielégítése helyett, jegyezzük fel hogy mi jutott eszünkbe, és majd később, a szünetben (erről mindjárt még szólok!) végezzük el. Edzhetjük a csatornáink kordában tartását a következő gyakorlattal:

Válasszunk egy természeti képet, legyen mondjuk egy vihar. Először képzeljük el a sötét fellegeket, a felkorbácsolt tengeren a hullámokat, a hajladozó fákat, a villámokat… (szánjunk rá 2 percet), de csak a képekre koncentráljunk, a többit zárjuk ki. Másodszor, 2 percig a hangokat képzeljük el: hallgassuk a mennydörgést, a hullámcsapkodást, a farecsegést, az ablakból  leeső virágcserép csattanását a földön stb., de zárjuk ki a hozzájuk tartozó képeket. Harmadszor a kinesztetikus csatornát eddzük, úgy hogy érezzük az erős tépázó szelet a bőrünkön, a nagy, kövér vízcseppeket ahogy mossák az arcunkat és átnedvesítik a ruhánkat, a ruhát ami ránk tapad, az összerezzenésünket mikor a villám becsap a földbe a közelünkben, a papírsárkányt ahogy tépi ki a kezünkből a szél… Végül kapcsoljuk ezeket össze egy közös képpé.

Tartozom még a SZÜNET-tel! Nos, az emberi agy, kutatások szerint, csak körülbelül 30-45 percig képes valamire koncentrálni. Ezért 30-45 percenként 5-15 perc szünetet kell tartani, a hatékony tanulás érdekében. Ilyenkor nem szabad új információt befogadni. Tehát ne tévé-nézés, újságolvasás, zenehallgatás, pletykálkodás következzen , hanem mozgassuk meg egy kicsit magunkat, menjünk el vécére, igyunk egy pohár vizet vagy kávét, együnk egy falatot, rakjunk rendet , sétáljunk egyet… Azonban mielőtt elmegyünk szünetre, foglaljuk még össze, amit tanultunk (max. 5 perc), hogy a szünetben legyen ami „ülepedjen”. A szünet után kezdjük a következő órát azzal, hogy átnézzük mit tanultunk eddig, például átnézzük a vázlatunkat (de semmiképp sem elolvassuk újra a teljes tananyagot!). Ha több ilyen ciklust építünk be egymás után akkor hatékonyabb a tanulás, mintha könyv fölé görnyedünk órákon keresztül és elkalandoznak a gondolataink.

Végül, ha úgy érezzük megtanultuk a leckét, mondjuk fel, magyarázzuk el másnak, és gyakoroljuk, alkalmazzuk! Ne feledkezzünk meg az időnkénti ismétlésről sem!

(Lásd még a passzív és aktív tanulásról szóló cikkemet)

kép forrása: http://www.nyest.hu/hirek/mondjam-es-mutassam-egyszerre

Mint ígértem a szóbeli beszámolókkal (felelés, témaismertetés, előadás) fogok most foglalkozni.  Mit kell tenned, hogy előadásodnak ne a fenti képen is látható következménye legyen?

Felelés:

Az írott vagy élő szóban hallott ismeretek, gondolatok visszamondása. Kezd azzal, hogy figyelmesen és érdeklődve hallgatod, olvasod a tananyagot, hogy legyen miről számot adj. Másodszor: gondold át, logikusan építsd fel, szedd pontokba, készíts gondolattérképet, szűrd ki a lényeges információt a lényegtelenből. (A lényeges mindig a történések oka). Ha már egészében látod az összefüggéseket akkor következik a kihagyhatatlan utolsó lépés - a próbafelmondás.

Témaismertetés:

A feleléssel szemben itt előre lehet tudni a beszámolás időpontját, helyét, hallgatóságát és alaposan fel lehet készülni rá. Ezt is a megértéssel kell kezdeni. Ha már megértetted akkor akarni kell, hogy a hallgatóság is megértse mindazt amire te rájöttél, ami érdekes volt számodra. Ezért figyelni kell a hallgatóság reakciójára. Mintha csak nekik beszélnél!

 (Kis)előadás:

Hosszas önálló munkát, felkészülést jelent.

1. lépés: témaválasztás. Keresd meg a számodra érdekes témát, vagy ha a téma adott akkor próbálj meg azonosulni a feladattal.
2. lépés: anyaggyűjtés. Ide tartoznak a könyvek, képek, tablók, szemléltető eszközök, táblázatok…Nagyon időigényes, de ne sajnáld rá az időt. Minél gazdagabb ugyanis az anyagod annál könnyebb lesz majd a dolgod az előadás elkészítésekor.
3. Ha már minden együtt van nekikezdhetsz a kidolgozáshoz:
   • Bevezetésként valami ütős mondattal indíts, ami megragadja a hallgatóság figyelmét, ugyanakkor lényeges információt tartalmaz a továbbiakra nézve, így lesz mihez kapcsolni mindazt amit elmondani fogsz.
   • Tisztázd az alapvetőbb fogalmakat, és tényeket, amire a téma felépül
   • Röviden tekintsd át miről is fogsz beszélni.
   • Az előadásod valódi mondanivalóját jól tagoltan, add elő. Mivel élő szóban nincs lehetőség visszalapozásra, újraolvasásra, törekedned kell arra, hogy minden részlet világos, érthető legyen mielőtt tovább lépnél. Ezért visszautalás helyett röviden ismételd meg mire is gondoltál, és úgy folytasd az előadásodat. Az előadásod akkor lesz hatásos, ha színes, élvezetes, vagyis bővében vannak a szemléltető eszközöknek legyen az diakép, táblázat, ábra, vagy nyelvi hasonlat, leírás, idézet, vagy több szemszögből való megközelítés. Ezek nem csak széppé teszik az előadásodat, de segítik a megértést és rögzítést.
   • A befejezésnél foglald össze miről esett szó, de ne részletesen ismételve, hanem csak a lényeget összegezve.
   • A (kis)előadás élő szóban másképp hangzik mint az írásban elkészített dolgozat. Ami jó leírva, nem biztos hogy jó felolvasva, elszavalva. Beszéd közben a szavaink lelassulnak, mert nekünk is gondolkoznunk kell, a mondataink leegyszerűsödnek, és fontos figyelni, hogy hogyan reagál a hallgatóság és alkalmazkodni hozzá. Tehát tanuld meg előadni a munkádat!

Milyen a jó előadó?:

1. Csak olyasmiről beszél, amihez ért, amiről saját élményekkel, véleménnyel rendelkezik, és amiben komolyan hisz.
2. Mondandóját meg akarja osztani a hallgatósággal, a hallgatóság érdeklődése fontos, meghatározó szempont nála.
3. A témát a rendelkezésére álló időbe megfelelően határolja be. Ha több idő áll rendelkezésére több példát, magyarázatot, ismétlést, részletet szőhet bele.
4. Gondolatai logikus sorrendben követik egymást.
5. Rögtön felkelti a hallgatóság figyelmét valamilyen hatásos bevezetéssel.
6. Kezdetben vázlatszerűen ismerteti a beszéd menetét, majd rátér a tárgyra.
7. Az ismeretlen dolgokat ismert tényekhez köti, szemléltet, mesél, magyaráz, érzékeltet.
8. Megfelelő érvekkel, gondolatokkal alátámasztja fő gondolatait.
9. Élénken, határozottan, önmagát adva beszél, nem kishitű, nem másokat utánoz, hanem a hallgatósággal társalog.
10. Ügyel arra, hogy soha ne élesszen ellenszenvet.

http://chance-angol-nemet-nyelviskola.blogspot.hu/2016/12/tarsalgas-alapmondatok-angol-szokincs.html 

A szó elszáll, az írás megmarad -  tartja a mondás. De nem biztos, hogy a beszéd hasztalan. A szóban elhangzott mondatok is hagyhatnak nyomot a lelkünkben, elménkben. Nézzük meg mi kell ahhoz, hogy hatásos legyen a beszédünk, és ne untassunk vele másokat, ne járjunk úgy mint az egyszeri előadó.

A beszédet is tanulni kell, legyen az élő szó, kiselőadás, témaismertetés, felelet, beszélgetés. Ne aggódjunk, gyakorlással ezen is lehet javítani. Fejleszthetjük beszédtechnikánkat, szókincsünket, vagy előadásmódunkat is.

1. Kezdjük a beszédtechnikákkal (súlyosságának függvényében logopédus segítségét kérhetjük. Nem gyors folyamat, de fejleszthető).
   1. Jókor és jól vegyük a levegőt, ehhez a hasi vagy mélylégzés technikáját kell elsajátítani a mellkasi-vállövi légzés helyett. Így elegendő levegőnk lesz a mondandónk elmondásához, és nem fog hallatszani ha új levegőt szívunk be.
   2. Hangképzés: hogy ne fejhangon vagy túl mélyen dörmögve beszéljünk, hanem széles sávban, jól artikulálva, nem nekifeszülve. Így kíméljük a mi hangszálainkat és a hallgató fülét is.
   3. Kiejtés: ide tartozik a pöszeség, raccsolás, stb. (Logopédiai segítség szükséges.)
2. A szókincs fejlődése 1-2 éves kor körül kezdődik el rohamosan, és általános iskolás korig még mindig gyors a fejlődése. (Ilyenkor érdemes idegen szavakat elkezdeni tanulni.) De későbbiekben sem szűnik meg, csak csökken a mértéke.

A szókincsünket két nagy csoportba sorolhatjuk. aktív szókincs, ami a használt, írott és mondott szavainkat tartalmazza, és a passzív szókincs ami az olvasott, hallott, megértett de nem használt szavainkat foglalja magában. Kezdjük el aktivizálni passzív szókincsünket!

A szókincs-fejlesztés nyitottságot igényel a részünkről. Rendszeresen hallunk vagy olvasunk számunkra ismeretlen szavakról, amelyeket többé-kevésbé megértünk. Ne menjünk el mellettük anélkül, hogy megbarátkoznánk velük. Szánjuk rá az időt és figyelmet hogy megértsük őket, árnyaljuk jelentésüket. (Olvasott szövegben csak jelöljük meg olvasás közben az ismeretlen szavakat és csak a bekezdés, szakasz, fejezet végén keressük ki őket, hogy ne törjön meg az olvasás menete.)

A szókincs gyarapításának fontos eszköze a sok olvasás és fesztelen beszélgetés, az önkifejezés gyakorlása.

Szókincs fejlesztő gyakorlatok: szómagyarázatok (adott szóhoz több választás közül keressük ki a legodaillőbbet), szógyűjtés (adott szóhoz 2 perc alatt minél több olyan szót gyűjteni amiben a keresett szó elő vagy utótagként szerepel), szinonimagyűjtés (adott szónak minél több szinonimáját összegyűjteni 2 perc alatt), szóképzés (adott szótövekből minél több képzős alakot összegyűjteni 2 perc alatt), tabu (valamely dolog leírása, elmagyarázása úgy hogy bizonyos szavakat nem használhatsz), szóalkotás (2 szót kapcsoljunk össze egy harmadikkal úgy, hogy az egyiknek elő a másiknak utótagja legyen), idegen eredetű szavak tanulása, stb...

C.  A harmadik terület a szóbeli előadásmód, amiből a feleléssel, témaismertetéssel, és az előadással (kiselőadás) a következő bejegyzésben írok.

 t a hallgatóságában

+1. Keresi a hallgatóság előtti beszéd lehetőségét.

 Kép forrása: http://nemzetnapszamosa.cafeblog.hu/2014/10/19/tanarsagbol-jeles/

Most Csíkszentmihályi Mihály: Tehetséges gyerekek című könyve alapján arról szeretnék írni, hogy milyen a jó tanár.

A mai iskolarendszer a tanárt információforrásnak használja csupán, és elhiszi, hogy a jól strukturált, felépített tananyag további támogatást nem igényel a tanár részéről. Ez azonban tévedés, ahogy azt a kutatások is jelzik.

"...bizonyított, hogy a lelkes és jól felkészített tanárok jó eredményeket érnek el. Azok a tanárok pedig, akik kevésbé alaposak és kevésbé hisznek abban, amit csinálnak, változó eredményeket érnek el."

"...a gyerekeket meg lehet tanítani a hatékonyabb gondolkozásra és érvelésre, valamint arra is, hogy nagyobb sikereket érjenek el a tanulásban."

Rober Fisher

A jó tanár a mester-tanítvány rendszerre hasonlít, amikoris a mester maga megszállottja a szakterületének, szívvel-lélekkel fest, zenél, számol vagy műt és ezt a lelkesedést átragasztja a tanítványára. Ehhez az is kell, hogy a tanár és a diák között személyes kapcsolat alakuljon ki, a diák szívesen nézzen fel tanárára, az pedig vegye észre mikor kell bátorítani, biztatni, vagy éppen vigasztalni tanítványát. Az ilyen tanár támogató, ösztönző, erőt adó. A tökéletességre törekvő tanulót folyamatosan ösztönözni kell a következő akadályok leküzdésére, miközben a kiborulásokon is segít átjutni a megpróbáltatások, kudarcok idején.

A jó tanár azt is elmondja a „száraz tananyag mellett”, hogy az mire jó, miért érdemes tanulni, és ez akkor lesz életszagú, ha a tanár a saját tapasztalataiból merít közben (tehát iskolán kívül is használja és műveli tudását). Az ilyen tanár elmélyülten és lelkesedéssel vezeti be az új témát, konferálja fel az új tevékenységet (melyeket más tanárok unalmasan eldarálnak). A színtelen és unalmas tanítás csalódottságot okoz a diákok körében, míg a színes és az érdekes előadásokat lelkesedéssel, örömmel, belső ösztönzéstől hajtva tanulják a tanítványok.

A hozzáértő tanárok le tudják kötni a gyermek figyelmét, elérve hogy a diák flow-élményt éljen át, úgy hogy az elvont jelképrendszert (szakszavak, szakkifejezések, jelölések stb…) a gyerek számára érdekes de ugyanakkor a gyerek képességeit is próbára tevő feladatokba, problémákba ülteti át. Ugyanis a tanulók akkor érzik magukat jól érzelmi, értelmi és motivációs szempontból is ha a feladatok nehézsége összhangban van a képességeikkel, és mind a kelttő nehézségi szintje nem túl magas, de mégis kihívást jelent. Aktív problémamegoldás ilyen lehet. A gyerekek lelkesen vetik bele a nehéz, de érdekes feladatokba magukat, ha képességeik elég jók ahhoz, hogy hozzáfogjanak. Ha mégis nehéz a feladat a jó tanár ezt időben észreveszi és segít áthidalni a nehézséget egy egyszerűbb de rávezető feladattal, vagy finoman korrigálni egy már elvétett hibát, esetleg visszafogni egy előreszáguldást.

A jó tanár erőt ad, azaz önbizalmat úgy, hogy komolyan veszi a tanítványát illetve annak tehetségét, akkor is ha az nem az ő szakterületére esik. (Pl. egy magyar tanár olyan tudósról ad házidolgozatot ami a diákot érdekli, a másik diákjának pedig mondjuk egy festő vagy egy zenész életrajzát kell megírnia. Vagy amikor a matektanár észreveszi hogy dákja jól rajzol és javasolja neki az építészetet mint pályát. stb…) Ha a diák érzi a tanár őszinte érdeklődését és jóindulatát valamint segíteni akarását akkor elfogadja javaslatait akkor is ha annak nem látja értelmét.

A flow tanárok 3 jellemzője:

1. maga is érdeklődő, saját szakmáját hobbiként is művelő, és ezért ara törekszik hogy a diákja is átélje azt a flow élményt amit ő maga átél képességeinek gyakorlása közben. Fontos hogy maga se veszítse el az érdeklődését a nehezebb feladatok és a képességeinek fejlesztése iránt.
2. A belső motivációt előtérbe helyezi a külső motivációval szemben. Megpróbálja minimálisra csökkenteni a versenyek, osztályzatok, hivatalos elvárások hatását, és inkább érdekes feladatokkal, új dolgok megmutatásával próbálják ösztönözni tanítványaikat. Tudják, hogy míg a teljesítményt ellenőrző visszajelzés élmény-semleges addig a fejlődésről számot adó visszajelzés arra ösztönöz, hogy az éppen folyó cselekvésre koncentráljunk. Tudják, hogy ha a feladat nehézsége és a fejlődő képességek szintje összhangba kerül, akkor lehetőség van flow élményre a gyakorlás közben. Éppen ezért sokszor a legkeményebb tanárokat tisztelik a diákok a legjobban, mert visszajelzéseik világosak, lényegesek, kikezdhetetlenek, így jó kontrollt biztosítanak a fejlődésre.
3. Figyelembe veszik a tanulók igényeit. Rugalmasan alkalmazzák a beavatkozás és háttérben maradás, a kritika és a bátorítások módszerét, ezáltal olyan légkört teremtenek, ahol a tanulók újból és újból képesek a feladatok nehézsége és a képességeik közötti összhang megteremtésére és fenntartására. Diákjaikat nem csak egyszerű tanulóknak tekintik, hanem kudarcokkal és bizonytalanságokkal küszködő komplex emberi lényeknek, akiknek lelki és értelmi állapotára is figyelni kell, ez kölcsönös bizalmat eredményez, és segít a tanulónak megbirkózni az önbizalomhiánnyal, ami a kudarcok során fellép.

Ha egy tanár a támogató, harmóniát biztosító hozzáállásával elősegíti az integrációt és elfogadó, szabadságot biztosító hozzáállásával elősegíti a differenciálódást, akkor várhatóan nemcsak a tehetséges, hanem bármilyen gyerek nevelésében sikeres lesz.

 Ajánlott irodalom:

Csíkszentmihályi Mihály: Tehetséges gyerekek