Alma mother

Alma mother


Hogyan nyújthatunk maximumot? (2:rész: VISELKEDÉS)

2024. április 30. - zenkoe

„Ne arra összpontosíts, amiben rossz vagy! Csak az számít, amiben kitűnsz!”

rugok.png

Ha elhiszed magadról, hogy „zseni” vagy az még nem elég. Be is kell bizonyítani, azáltal, hogy megvalósítod, eléred az áhított célt. Ehhez erő és energiabefektetésre van szükséged. 3 dolgot kell tenned: kihasználni az erősséged, rugalmasnak lenni és következetesnek. Nézzük meg ezeket:

  1. Erősségek kihasználása: Ehhez fontos, hogy felismerjük az erősségeinket, majd arra építsünk. Mindenki úgy éri el a legjobb eredményt, ha arra fókuszál, amiben jó (jobb az átlagnál).
    1. Felismerésed azzal kezdődik, hogy valaki, valamilyen teljesítményedre azt mondta egyszer, hogy jó vagy benne. Ez a címke arra ösztönöz, hogy elköteleződj mellette, bebizonyítsd, hogy igaz ez az állítás. Keresd a lehetőségeket, hogy kihasználd az erősségeid!
    2. Felelet, reflexió: ha megvan az erősséged, tehetséged, akkor azt ösztönözni, táplálni kell. Összpontosíts arra, amiben jó vagy, és sikereket érsz el, amik további cselekvésre, tanulásra ösztönöznek. Közben rájövünk arra is, hogy vannak gyengeségeink, de azok kezelhetők. Az a terület, ahol jól teljesítesz legtöbbször az amiben a legnagyobb örömödet is leled, ahol FLOW állapotba kerülsz.
    3. FLOW, ritmus: A flow-ról már korábban írtam. Itt most annyit említek meg, hogy ha beleveszel a feladatba, magasabb színvonalú munkát fogysz végezni. Ezért találd meg azokat a feladatokat, amelyek kiváltják nálad a FLOW élményt! A flow csak akkor „jön el”, ha a pillanatra koncentrálsz, nem a múltra, vagy a jövőre. Olyan feladatok okoznak flow-t, amik nem túl könnyűek, hogy kihívást jelentsenek és ne legyenek unalmasak, de nem is túl nehezek, hogy képes legyél megoldani őket.
  2. Rugalmasság: A problémára kreatív, merész megoldást találni a rugalmasság kulcsa. A siker sokszor azon múlik, hogy másként (szokatlanul) tudunk-e gondolkodni és viselkedni. A probléma megoldása során akadályokba ütközhetünk: alábecsüljük a ráfordítandó időt, jobban félünk a lehetséges veszteségektől, mint vágyunk a nyereségre, valamint, hogy az esemény fontossága nem ugyanaz, mint amennyire valószínű, hogy bekövetkezik, és a képzeletünkkel sem korrelál. Sokszor szükséges egy jó edző, menedzser, aki rádöbbent, hogy képesek vagyunk megoldani a problémát, elérni a célunkat. Ha ennek ellenére elesünk, kudarcot vallunk, akkor újra kell értelmezni a problémát, hogy milyen pozitív változásokat idézhetett elő a viselkedésedben (pl. kitartóbb lettél, fejlődhettél valamilyen, esetleg más területen…) Át kell térned a fejlődésközpontú gondolkodásra. /lásd: Carol Dweck: Szemléletváltás/ Tehát győzd meg magad, hogy a feladat megoldható, tanulj meg előítéletektől mentesen tekinteni a problémádra (friss szemmel, szokatlanul, „őrült tudósként”), végül kérdezz meg olyat, aki másképp gondolkodik, mint te (csapattársakat).
  3. Következetesség: „A csúcsteljesítmény szikrája talán valóban a tehetség, de a szokások tartják élve a tüzet.” Minden szakma, cselekvés, célhoz vezető út lebontható olyan „egyedi viselkedésmintákra”, szokásokra, amiket következetesen be kell tartani, jellemünkké kell, hogy váljon. Próbáljuk meg kitalálni, hogy nyomás alatt milyen szokások azok, amik átlendíthetnek (időt, energiát, gondolkodást spórolhatnak meg nekünk, rutinná tehetők.) „A szokás nem más, mint egy jelzésből, egy rutinból és egy jutalomból álló hurok.” (Charles Duhigg) Azért kell terv, hogy elhatározd, hogy megcsinálsz valamit (mikor, hol, kivel…) A terv kivált egy szokást, de azt rendszeresen, kivétel nélkül mindig végre is kell hajtani. Így lesz viselkedésmintává. A viselkedésminták mellett el kell köteleződni minden nap, minden órában! Ez nem könnyű, de nincs rövidebb, könnyebb út! Amit teszel az határozza meg, hogy milyennek látod magad. Az identitásod a viselkedéseddel alakul ki, és befolyásolja a döntéseidet. „Változzatok meg értelmetek megújulásával”. Tedd mindig a helyes dolgot! De mi a helyes? Döntsd el ki vagy, mi a helyzet, s az, aki szerinted meg tudja oldani a feladatot (azaz a példaképed) az mit tenne a helyedben? Majd cselekedj, úgy! Ha mégis hibázol, törekedj rá, hogy sose hibázz ugyanúgy kétszer!

Folyt. köv.

FLOW

flow.jpg

A flow angolul áramlatot jelent, de ezt a szót nem szokás lefordítani mikor a flow élményről beszélünk.

A flow élményt Csíkszentmihályi Mihály Amerikában élő magyar származású pszichológus írta le. Arra kereste a választ, hogy mitől lesz valami örömteli, mi okozza az öröm érzését az emberekben. Arra jutott, hogy ez nem más mint a flow élmény. A flow vagy tökéletes élmény attól tökéletes, hogy önmagában örömteli. Aki gyakran él át flow élményt az erősnek, aktívnak, kreatívnak, motiváltnak, elégedettnek, boldognak érzi magát. Ahhoz, hogy valaki flow élményt éljen át, meg kell tanulnia felismerni cselekvési lehetőségeit, reális célokat kitűzni valamint képességeit fejleszteni.

Milyen a flow élményt előidéző feladat?

  • adott, jól meghatározott cél felé irányul (a cél külső cél, tehát nem lehet öncélú). ez a cél reálisan legyen megvalósítható (ha kell, bontsd kisebb részcélokra, amik megvalósíthatók)
  • belsőleg motivál
  • cselekvésre ösztönöz, mely a tőled telhető lehető legjobbat, legtöbbet várja el
  • jól ismert, világos, jártasságot igénylő szabályok határozzák meg
  • gyors, pontos visszajelzést ad a teljesítményedről
  • irányíthatóvá teszi számodra a cselekvést
  • komoly koncentrációt igényel, ezért az időérzék, térérzék eltűnik, más dologra nem gondolsz közben, nem jut idő az aggódásra, hétköznapi problémákra. Csak az élhet át flow-t aki figyelmét képes akaratlagosan a feladatra irányítani. (Önmagában a gondolataink ha magára hagyjuk kaotikusak, negatívak, ezért hajlamosak vagyunk pótcselekvésként lekötni a figyelmünket pl. tévénézéssel, ami nem fejleszt, ezért nem is okoz flow élményt)
  • lehetővé teszi a felfedezés örömét, kreativitás érzését
  • eltűnik benne az ÉN tudat, mégis a személyiség benne megváltozik, átalakul, fejlődik, összetettebbé, komplexebbé válik.

 

A flow élményt nyújtó feladat kihívás elé kell, hogy állítson, (nem lehet unalmas), de a kihívás nem lehet túl nagy, mert akkor szorongást idéz elő. Ezért ha unod magad a feladat közben és a flow-ba akarsz kerülni, akkor növelned kell a feladatok nehézségét, ha szorongsz, aggodalmaskodsz, hogy nem tudsz teljesíteni, akkor tanulással növelned kell a készségeid szintjét. A FLOW élményt gátolja a túlzott aggodalom. Ha attól tartasz, hogy rossz benyomást keltesz, helytelen dolgot csinálsz, vagy nincs meg a létfenntartáshoz alapvető szükségleted (étel, ital, alvás, stb…) akkor folyamatosan kizárod magad az örömből. Szintén károsan hat,ha mindent csak a saját szemszögedből vizsgálsz, saját magadra vonatkoztatva nézel, értelmezel. Ilyenkor az energiáidat arra használod, hogy a jelenlegi célkitűzéseidet beteljesítsd, nem pedig arra, hogy újakat keress.

 

A tökéletes élményt elősegítő család olyan ami

  • harmonikus (a családtagok viselkedése összhangban van egymással, a környezet rendezett, a szabályok egyértelműek)
  • világos határokat, elvárásokat szab a szüleid részéről feléd, ezáltal a célok jól ismertek
  • egyértelmű a visszacsatolás (jól csinálod-e amit teszel?)
  • támogató (középpontban érzed magad, azaz szüleidet érdekli, hogy éppen most mit csinálsz, mik a konkrét érzéseid, tapasztalataid; észreveszik ha problémád van, akkor is ha nem említed nekik; hoznak neked kedvező döntést...)
  • választási lehetőséged van (elfogadod a szabályokat vagy megszeged és viseled annak következményeit)
  • biztonságos családi háttér, azaz bízhatsz abban, hogy szüleid melléd állnak, segítenek, ellátnak a szükséges dolgokkal, stb...
  • lehetőségeket biztosít a számodra, hogy egyre összetettebb dolgokat végezhess.
  • erőt próbáló (támogatja az egyéni kezdeményezéseket, elfogadja a versenyszellemet)
  • a család differenciált, azaz mindenkinek megvan az egyéni célja, feladata, képessége
  • a család integrált, vagyis ami valakivel megtörténik az mindenki számára fontos (együtt sírtok és együtt nevettek)
  • megfelelő kommunikációval törekedtek arra, hogy a konfliktusok ne nőhessenek addig, míg a kapcsolat szétesik.

 A FLOW önmagában kevés ahhoz hogy fejlődést idézzen elő. Kell, hogy egyszerre legyen egy feladat komplex és tökéletes-élményt nyújtó.

A komplex feladatok mindig egyszerre integráltak és differenciáltak. Az integrált feladat azt jelenti, hogy együttműködést igényel, általánosít, harmóniára törekszik míg a differenciált feladat azt jelenti, hogy egyéni jellemzőket (specifikumokat) mutat, új részleteket tár fel. Az önmagában élményt nyújtó feladatok (mint pl a művészetek: rajz, zene) a benne levő öröm miatt élvezetesek, de mivel nincs meghatározva hogy mi a jó, merre menj, merre fejlődj ezért hamar elveszti érdekességét, nem ad elég kitartást ahhoz, hogy életre való célként tűzd ki magad elé. Ezzel szemben azok a feladatok amik komplexek de nem nyújtanak flow-élményt (pl. természettudományok, matematika) könnyen nehéz kötelességgé válnak.

A művészeti tárgyaknál egy jó mentor, tanár új technikákat, új kihívásokat állít eléd, mely egy kicsit meghaladja a jelenlegi képességeidet, de a kihívás némi gyakorlással, tanulással teljesíthető. 

A természettudományos tárgyak esetén szintén sokat segíthet, ha a tanár, mentor, szakkönyv úgy vezeti be az új jelenséget, ismeretet, hogy AHA élményt biztosít, azaz hagyja hogy te magad jöjj rá az új jelenségre, törvényszerűségre. (pl. te döbbensz rá hogy minden tárgy lefele esik, és ez nem azért van mert Newton megmondta, hanem Newton is azt mondta amire te magad is rájöttél...)

Mindkét esetben hasznos lehet a történelem, életrajz amikor olyan tudósokról hallhatunk akik élvezték munkájukat vagy olyan művészekről akik küzdelmes, fegyelmezett, kitartó munkával jutottak el a célig. A történelem a művészet és a tudomány integrációja szempontjából is jó, mert az ó- és  középkorban sokszor a technikai vívmányok egyúttal művészeti értékkel is bírtak. 

 

 Ajánlott irodalom:

Csíkszentmihályi Mihály: Flow

Csíkszentmihályi Mihály: A fejlődés útjai

 

Tehetséges lehetsz!

mozart.jpg

Kép felírata: Mit csnált Mozart amikor annyi idős volt mint te?

Kép forrása: http://www.classicfm.com/composers/mozart/what-was-mozart-doing-at-your-age/#2YHJGT4uKUScXEbB.97

„A motivációt tekintve fontosnak gondoljuk, hogy az emberek azzal foglalkoznak szívesen, ami számukra élvezetes, és azt élvezik, amit jól tudnak csinálni.”

Csíkszentmihályi Mihály. Tehetséges gyerekek

Mi kell ahhoz, hogy tehetséges legyél?

  1. Veled született adottságok, talentumok, amiket fejleszthetsz, tanulással és gyakorlással. Fontos, hogy kreativitásod arra irányuljon, hogy képességeidet minél jobban kihasználd, élvezd az erődet próbáló feladatokat, és a vele járó munkát, ami miatt élvezed ha egyre nagyobb és részletesebb tudással rendelkezel, egyre jobb a témához a hozzáértésed.
  2. Motiváció. Mozgatórugóját igazából nem ismerjük, viszont jelentősége nagyon fontos. Ettől függ, hogy mennyi időt és energiát fordítasz a tehetséged kibontakoztatására. Jó motiváló tényező lehet például egy könyv, kísérlet vagy tanár, ami felkelti érdeklődésed. Ha van motivációd, akkor szívesen foglalkozol olyasmivel ami fejleszti tehetséged, szívesen gyakorolsz, mert önmagában örömöt, flow élményt nyújt és szívesen tanulsz új dolgokat tehetséged kibontakoztatására. Ha nincs motivációd hiába van tehetséged mert elkallódik. A motiváció nem elegendő akkor, ha az anyagi illetve érzelmi háttér lelki energiád nagy részét lekötik (például bulizás, kenyérkereset), ugyanis egyszerre csak egy kulcsfontosságú dologra tudunk koncentrálni. Ilyen hátráltató tényező a túl sok családi konfliktus, a túl sok tiltás, az, ha úgy érezzed nem törődnek veled, vagy ha hétköznapi életben nem szoktatnak absztrakt gondolkozáshoz. Szintén hátráltató tényező, ha nincs tehetségednek társadalmi elismertsége: nem fizetik meg, nincsenek díjak, ösztöndíjak, pályázati lehetőségek, jutalmak, nem népszerű, nincs megbecsülve, vagy nincsenek megfelelő kapcsolataid a tudásod támogatásához (mecénás, pártfogó, mentor).
  3. Önfegyelem: Jobban összpontosítsd a figyelmedet (jobban koncentrálj) a kitűzött célra (tehetséged fejlesztésére), ezért jobban beoszd lelki energiáidat és idődet, és több energiát fektess a tanulásba. Olyan szokásokat célszerű kialakítanod, amik támogatnak, ilyen például a kitartás, precizitás, érdeklődés, vagy jó tanulási szokások.
  4. Elvárások: egyrészt ide tartozik az, hogy meg kell tanulni a „szaknyelvet” (legyen az gyakorlati mozdulatsor vagy elméleti leírás), másrészt a működéshez szükséges feltételek megteremtése is ide sorolható (például az anyagi feltételek, munkaköri környezet kialakítása.
  5. Flow élmény: amikor önmagáért a tevékenység öröméért érdemes valamit csinálnod. Ilyenkor nem érzed az idő múlását, nem érzel fáradtságot, csak a tevékenységre koncentrálsz, a világ megszűnik körülötted. Ehhez az kell, hogy világos legyen a tevékenységed célja és azonnali valamint egyértelmű a visszacsatolás. Fontos a fejlődésed szempontjából az is, hogy egyre nehezebb (hogy ne legyen unalmas) de nem túl nehéz (hogy ne okozzon szorongást, ne add fel idő előtt) feladatokra vágyjál, és ehhez egyre ügyesebbé, okosabbá, alkalmasabbá lenni törekedj.

Mindez nem elérhetetlen, ha jól, ismered a képességeidet és lehetőségeidet, benned van a vágy, és kitartás hogy valaki legyél, és céljaid reálisak.

A tehetséges serdülők tulajdonságai:

  1. A környezeted felismeri időben és elismeri az adott szakterületen a kimagasló képességeid és hasznosnak tartják.
  2. Kemény munkára vagy képes.
  3. Az új tapasztalatok megszerzésére nyitott vagy.
  4. Az érdeklődésed ébren tartására és kiterjesztésére képes vagy.
  5. Nem számít hogy lány vagy-e vagy fiú, de szexuális magatartásod kortársaidnál konzervatívabb, ezért a kamaszkori viharos változások kevésbé befolyásolnak.
  6. Hatékony életszokásokat alakítottál k:, az átlagosnál több időt töltesz egyedül vagy a családoddal, kevesebb időt szánsz a társasági életre; a figyelmed takarékosan használod, és több időt szánsz a tehetséged fejlesztésére.
  7. Hasznos tevékenységek közben jobb lelkiállapotban érzed magad, és az iskolában is jobban teljesítesz.
  8. Azok a tanárok vannak nagy hatással rád, akik az autotelikus családhoz hasonlóan támogatók, és ugyanakkor a tanítványaikat új ismeretek befogadására és fejlődésre ösztönzik.
  9. Képes vagy belefeledkezni a tevékenységbe, amit belső motiváció hajt.
  10. Képes vagy a tevékenység pillanatnyi élvezetére és a távlati célok szem előtt tartására is. 
  11. Ha tevékenységed során átélsz flow élményt akkor az jelentősen ösztönözhet a későbbiekben a folytatásra. 

Csak biztatni tudlak, hogy keresd meg mi a te erősséged és aknázd ki lehetőleg minél jobban. Boldogabb leszel mind te mind a veled kapcsolatban levő emberek. Sok minden csak a te hozzáállásodon múlik. 

süti beállítások módosítása