Kishitűség az, ha nem vagyunk jó véleménnyel magunkról, nem bízunk képességeinkben, nem hiszünk abban, hogy sikeresek lehetünk. Aki önbizalommal rendelkezik, az bár nem nyújt minden területen maximumot, de ismeri a határait, erősségeit és gyengeségeit és ezeken próbál úgy változtatni, hogy sikeresebb legyen.

Az önbizalom kialakulása gyermekkorban kezdődik, de később is fejleszthető. Az énképünket ugyanis a környezetünkben élő (számunkra legfontosabb) személyek rólunk alkotott véleménye alapvetően meghatározza. Ezért nagyon fontos, hogy a szülő, barát, pedagógus, rokonok biztassanak, és emeljék ki a jó tulajdonságainkat.

Az önbizalmat erősítő tényezők az önismeret, a biztonság, a kapcsolataink valamint a képességeinkből fakadó sikerbe vetett hitünk.

Az önismeret hosszú évek során folyamatosan alakul ki, és változik. A társas kapcsolatok és élettapasztalatok erősítik vagy gyengítik meg. Ezért kell a sok biztatás, és az olyan dicséret, mely kiemeli mit tett az illető jól. A biztonságérzet az elfogadásból fakad. Ha érezzük hogy szeretnek és számíthatunk másokra (főként szüleinkre, barátainkra, tanárainkra, hozzánk közel álló emberekre, Istenre)  mert időt szánnak ránk, segítenek, biztatnak, ha a világ kiszámítható, a szabályok következetesek és egyértelműek akkor bizodalmunk megerősödik. Ellenben akit nem fogadnak el annak csorbul az önbizalma. Az udvarias, nagylelkű, segítőkész, másokra gondoló és másokat tisztelő magatartás, az erőszakmentes kommunikáció kedvessé tesz mások szemében, és ennek visszajelzése szintén önbizalmat erősítő tényező. Az önbizalmat erősíti az is, ha feladatokat kapunk (vagy adunk gyerekünknek) és nem hagynak magunkra, ha elakadunk, hanem segítenek. Ilyenkor tapasztaljuk mi mindennel meg bírunk birkózni.