Carol Dweck Szemléletváltás című könyvében ezt taglalja.

A tehetségről, sikerességről kétféle felfogás van:

1. A rögzült (született) tehetségben hívők úgy gondolják, hogy a tehetség velünk születik, vagy van, vagy nincs. Ki kell aknázni, ha van. Ha nincs, akkor meg ne várják el tőlünk, hogy tudjuk. Az a baj vele, hogy hajlamosít a depresszióra, folyamatos pesszimizmusra ösztönöz, a kudarcainkat állítja a középpontba, alacsony önértékelésre vezet, elveszítjük érdeklődésünket, eltántorít attól, hogy erőfeszítéseket tegyünk és ezáltal megváltoztassuk a tudásunk, képességeink, eredményeink, és ez újabb kudarchoz vezet. Máris bezárul a mókuskerék. A rögzült képességekben hívők számára a siker is veszélyes: bizonyítani akarnak, s ha ez sikerül akkor a büszkeség helyett felsőbbrendűségi érzés tölti el őket. Rövid távú, pillanatnyi célokat tűz ki magának, amikért nem vállal felelősséget, és mindent egyedül akar megoldani, vagy sehogy.
2. Ezzel szemben a fejlődési szemléletmódú emberek célja, hogy minél nagyobb erőfeszítést tegyenek, hogy kitágítsák határaikat. Arra ösztönöz, hogy elszántak, kitartóak, küzdők legyenek a céljuk érdekében. Keresik a kihívásokat és életük értelmének tekintik őket. Hosszú távú célokat tűz ki, felelősséget vállal értük, csapatban gondolkodik.

"A tehetség egy hiedelem, gondolkodásmód, s mint ilyen megváltoztatható" - állítja Dweck a könyvében, és hoz rá sok-sok példát.

Hogyan alakítható ki a gyermekekben a fejlődési szemléletmód?

A tehetségükért megdicsért gyerekeknek a rögzült szemléletmódot tanítjuk, míg az erőfeszítéseikért megdicsért diákot a fejlődési szemléletmódra.

1. Ébresszük fel az emberi erőfeszítésbe, fejlődésbe és lehetőségekbe vetett hitet. (Pl. példákkal, idézzünk fel olyan eseteket amikor valaki olyat vitt végbe, amit korábban nem gondolt megvalósíthatónak. Beszéljünk nekik tudósokról, akik szenvedélyesen kutatták a választott tudományukat, és ennek eredményeképpen tettek jelentős felfedezéseket. Meg sportolókról, akik kitartó munkával értek el fényes eredményeket.)
2. Úgy vezessük, tanítsuk őket, hogy nem uralkodunk rajta, hanem kölcsönös, örömteli, tanulságos közmunka legyen. Vonjuk be őket a napi tevékenységünkbe, ha valamit szívesen csinál azt bízzuk rá! A szeretet, tisztelet és odafigyelés legyen fontosabb a tekintélynél!
3. Tanítsuk a munkatársak, tanulótársak megbecsülésére, ők olyan emberek, akiktől tanulni lehet.
4. Becsüljük meg a kritikát, a kemény munkát és a komoly szaktudást.
5. Kezdeményező készséget, kitartást, elszántságot, fejlődőképességet, nyíltságot, kritika elfogadását jutalmazzuk a jó ötletek, vagy kiemelkedő teljesítmény helyett!
6. Ne a gyorsaságot, hanem az alapos munkát dicsérjük! Ha gyors és hibátlan, mondjuk azt, hogy túl könnyű volt neki, és adjunk nehezebb feladatot!
7. Irányítsuk őket, de ne ítélkezzünk felettük. Ha kemény munkával kell átrágják magukat valamin, akkor segítsük ebben őket!
8. A rosszul teljesítőknek tanítsuk meg a hatékony kommunikációt és teremtsünk olyan környezetet, ahol a készségeik megtanulását, fejlesztését hangsúlyozzuk. Tegyük nyilvánvalóvá, hogy a tanulás fontosabb, mint a tehetség, zsenialitás.
9. A versengés helyett a csapatmunkát jutalmazzuk, támogassuk.
10. Nyíltan és őszintén kommunikáljunk, a jót és rosszat is mondjuk el, de úgy, hogy ne sértsük meg.
11. Azt tartsuk zseninek, aki kitartóan kutat a megfelelő stratégia után, küzd és próbálgatja a lehetőségeket, és végül ezek segítségével legyőzi a nehézségeket.
12. Magas elvárásokat fogalmazzunk meg, de bontsuk apró, megvalósítható lépésekre! Egyszerre legyünk szigorúak, következetesek és meleg szívű elfogadó tanítók. Mutassuk meg, hogyan érhetik el céljukat, tanuljunk együtt vele! Tanítsuk önállóságra, és arra, hogy értékesnek tartjuk, és ő is tartsa magát értékesnek.
13. Kudarc esetén tanítsuk meg hogy első lépés az, hogy információt gyűjtünk hol hibáztunk. Második lépés: készítsünk magunknak egy tartható de konkrét tervet. Gondoljuk át alaposan a legapróbb részletig: mikor, hol, hogyan, kikkel hajtjuk végre? Végül kövessük a tervet!
14. Ne felejtsük el: „Az emberek bajnokokká válnak, nem annak születnek!”

„Minden munka: amit meg kell tenni,

és minden szórakozás: amit önként vállal az ember.”

Első szintű (alap) motiváció: biológiai szükségletek, túlélés

A Maslow piramis szerint a legalapvetőbb szükségletek a biológiai szükségletek (evés, ivás, alvás…). Ezek hiánya arra készteti, azaz motiválja az embert, hogy a szükségletei kielégítésére törekedjen. Ez egy külső, körülményektől függő motiváció.

Második szintű (irányított) motiváció: jutalmazás és büntetés

Az iskola máig is épít, és sok munkahely is. a motiváció ezen fajtájára. Sokan nem is tudják elképzelni, hogy külső kényszer vagy jutalom nélkül is el lehet érni a kívánt célt. Sajnos a motiváció ezen fajtája képes a belső motivációt kiölni, érdekes feladatból melót csinálni, játékból feladatot, lehetőségből kényszert azáltal, hogy fizetünk érte, vagy feltételként várjuk el a jutalomért cserébe. A büntetés pedig lehetőséget ad arra, hogy megszegjük az utasítást, vagyis a munkamorált csökkenti. Mi is a baj ezzel a motivációval?

1. elnyomja a belső motivációt
2. csökkenti a teljesítményt
3. rombolja a kreativitást
4. vissza szorítja a jóért való törekvést
5. erkölcstelen magatartásra csábít
6. a jutalomtól függővé tesz
7. rövid távú gondolkodást támogatja a hosszúval ellentétben

Mikor érdemes mégis ezt használni? Ha a feladat rutinszerű, algoritmikus, gyakorló jellegű és nem kreatív.

Harmadik szintű (belső) motiváció

A munka világa mára kreatív alkalmazottakat kíván, és többnyire nem rutinszerű. Hogy élvezni tudjuk a munkát ahhoz az kell, hogy belsőleg legyünk motiváltak. Belsőleg akkor vagyunk motiváltak, ha önállóak, kompetensek (hozzáértők), és kötődőek azaz közösségi lények vagyunk. A belső motiváció tanult viselkedés, azaz megtanulható.

1. Önállóság: Az irányítottan motivált ember a külső nyomásra, konkrét eredményekért küzd. A belsőleg motivált ember saját akaratából, választási lehetőségeinek tudatában cselekszik. Az önállóság együtt jár a mélyebb tudással, jobb osztályzatokkal, kitartással, termelékenységgel, a kiégés elkerülésével. Ezért ha azt szeretnénk, hogy önállóságot biztosítsunk, önállóságra buzdítsunk, akkor tegyük lehetővé, hogy ki-ki maga válassza meg a feladatát, a feladatra fordítandó időt, a módszerét és a csapatát. Az időnket mi kell beosszuk, a feladatnak mi kell rögzítsük a kereteit, én kell eldöntsem, hogy milyen módszerrel akarom elérni, és ehhez kiknek a segítségét, támogatását kérem, kikkel tudok eredményesen együttműködni a cél érdekében.
2. Kompetencia, szakmai igényesség: Minden ember szeretne valamiben kiváló, zseni, profi, hozzáértő, mester lenni. A belső motivációnk az, ami rávesz, hogy valamit azért csináljunk meg mert személyes kihívást jelent a számunkra. Először is tudnunk kell, hogy minden megtanulható, kellő gyakorlással, idővel, kitartással bármi elsajátítható (Részletesebben lásd Carol Dweck: Szemléletváltás c. könyvét.) Senki nem születik eredendően okosnak, de kemény munkával bármikor javíthatunk az intelligenciánkon. Ugyanakkor a szakmai kiválóságot bár tetszőlegesen meg tudjuk közelíteni, mindig lehet még tovább fejlődni benne. Pontosan az a vonzó benne, hogy soha el nem érhető, de mindig még pontosabbá, közelibbé tehető, mindig lehet tovább fejlődni benne.
3. Céltudatosság: A célok adnak aktivitási energiát az élethez. „Soha nem lehet tökéletes az életünk anélkül, hogy azt éreznénk, valami nagyobb dolognak vagyunk a részesei, amely maradandóbb, mint mi magunk” (Csíkszentmihályi Mihály) Az ember arra van tervezve, hogy aktív és küzdő legyen.
4. Kötődések: Az ember társas lény. Sokkal szívesebben teszünk meg valamit, ha társakkal együtt dolgozhatunk érte, mégpedig olyan társakkal, akikkel jól érezzük magunkat.

Hogyan indíthatjuk be a belső motivációnkat?

1. Változtassuk meg a gondolkodásunkat (szemléletváltás), úgy hogy higyjük el, bármire képesek vagyunk kellő kitratással és munkával!
2. Flow teszt: Egy héten véletlenszerű időpontokban jegyezzük le, hogy mit csináltunk, kikkel voltunk és hogy éreztük magunkat. Nézzük meg a statisztikánkat: van-e olyan időszak amikor a flow élmény gyakoribb volt? Hogyan tudnánk ezeket az időszakokat megnövelni?
3. Találjunk ki „életcélt” magunknak. Pl. Megépítem a legszélesebb hidat. Felnevelek 3 gyermeket. Megtanítok 100 gyermeket olvasni… Legyenek kisebb céljaink is, de tudjuk róluk, hogy hogyan kapcsolódnak a fő célhoz.
4. A nagy célokat bontsuk apró lépésekre: Nem kell, hogy minden nap hiánytalanul teljesítsük, csak folyamatosan haladjunk előre. Nem kell 3 nap alatt mesterré válni, elég 3 millió nap. 😊
5. Mindig új célokat kell kitűzni, és elszántan gyakorolva javítani a teljesítményt. Ismételni sokszor, sokszor! Meghallgatni a kritikus visszajelzéseket és épülni belőle. Azt gyakoroljuk, amiben gyengék vagyunk. Számítsunk rá, hogy a feladat fizikailag és szellemileg is kimerítő lesz!
6. Az időnk 20%-át fordítsuk pihenésre, önfejlődésre, hogy ne égjünk ki.
7. Jegyezzük le: Mi az amiért minden nap kikelek az ágyból? Mi az ami ébren tart éjszaka? Az ami fontos nekünk.
8. Biztassuk magunkat jól megválogatott képekkel és idézetekkel.
9. Képzeljük el magunkat, mint ha már elértük volna a célt, és onnan tekintsünk vissza, hogy mit tettünk ezért a kellemes állapotért. Majd tegyük meg!

Hogyan motiváljuk gyermekeinket, tanulóinkat?

1. A házi feladat legyen olyan, hogy értsék mi a célja, segítse a fejlődést. A gyerek dönthesse el, hogy mikor, hogyan, kikkel készíti el. Valódi projekteken dolgozzanak.
2. Félévenként a félév elején írjanak listát, hogy mit szeretnének elérni a félév alatt, majd félév végén készítsék el saját „bizonyítványukat”: Miben értek el sikereket? Sikerült-e a célt elérni? Mivel vannak elmaradva? Mit kell még tanulniuk? Merre tovább?
3. Legyen a gyermeknek házimunkája. Így tanulja meg hogy vannak kölcsönös kötelezettségek, és a családtagoknak segíteniük kell egymást.
4. Az erőfeszítését és a stratégiáját dicsérjük, ne az intelligenciáját!
5. Segítsük abban, hogy átlássák mindig a helyzetet. Tudják, hogy miért tanulnak valamit, hogyan kapcsolódik a világhoz, amiben élnek. Majd szólítsuk fel, hogy alkalmazzák a tanultakat!
6. Támogassuk a kíváncsiságukat és az önállóságukat.
7. Bíztassuk, hogy amit megtanultak az tanítsák meg társaiknak is! Kérjünk segítséget a gyerektől abban, amit szívesen csinál!

Ajánlott irodalom: Daniel H. Pink: Motiváció 3.0