Alma mother

Alma mother

Önbizalom és annak fejlesztése (3.rész)

2017. február 23. - zenkoe

mozgasfejlodes5.jpg

Kép forrása: www.cukimamik.hu

Hogyan tanítsuk meg bízni önmagában? 

  • Érdeklődjünk a dolgai iránt. Hallgassuk figyelmesen, tegyünk fel kérdéseket, és ne hallgattassuk el. Így tudni fogja, hogy fontos nekünk. Töltsünk el sok élvezetes percet együtt. (pl. játék)
  • A hibák hangsúlyozása helyett hangsúlyozzuk a jó tulajdonságait. Segítsük a talentumait arra használni, hogy leküzdje nehézségeit és kijavítsa a hibáit.
  • Bízzunk benne, és ne akarjunk minden percben a nyomában lenni.
  • Rendszeresen bízzunk rá olyan feladatokat amiket belátható időn belül meg tud csinálni, hogy legyen sikerélménye.
  • Ne becsüljük alá képességeit azzal, hogy megkíméljük a „túl nehéz”, „úgysem fog sikerülni” feladatoktól, hanem bátorítsuk önálló elvégzésére, de szükség esetén segítsünk neki, ne hagyjuk magára. Ha valami nem úgy sikerült tökéletesen, ne csináljuk meg újra helyette hanem képességeit is vegyük figyelembe mikor értékeljük. Köszönjük meg a munkavégzését, és dicsérjük meg azért ami jó volt benne, a hibáztatás helyett pedig magyarázzuk el hogyan kellett volna jobban megcsinálnia. Biztassuk arra is, hogy próbáljon ki új dolgokat.
  • Ne legyünk türelmetlenek ha nem sikerül valami azonnal, hanem biztassuk arra, hogy újra és újra próbálkozzon kitartóan. Előbb-utóbb sikerülni fog!
  • Ha hibázik, büntetés, veszekedés helyett segítsük jóvátenni a hibáit. Tudassuk vele, hogy szabad hibázni, de azt jóvá kell tenni. Minden ember tökéletlen, ne várjuk el, hogy ő tökéletes legyen. Fogadjuk el olyannak amilyen.
  • A döntés jogát és feladatát ne vegyük át tőle, ne hagyjuk hogy ránk hárítsa, hanem biztassuk hogy döntsön ő.
  • Semmiképpen se gúnyoljuk ki vagy szégyenítsük meg, hanem tartsuk tiszteletben személyiségét.
  • Emlékeztessük a korábbi sikereire, ha el van keseredve és nem bízik magában.
  • Ünnepeljük meg a nagy sikereit!

És ne feledjük: A gyerekeink olyanok lesznek amilyennek mi látjuk őket!

Ajánlott irodalom: Suzanne Vallieres: Pszichotrükkök sorozat

süti beállítások módosítása