Alma mother

Alma mother

Képes vagyok tanulni! (2. rész)

2017. március 16. - zenkoe

happy-child.jpg

Kép forrása: http://www.varasbetu.hu

Későbbiekben az örökölt rutinok mellé kialakulnak más, tanult rutinok is, most ezeket nézzük meg.

1,5 és 3 éves kor körül alakul ki az analízis illetve szintézis vagyis amikor a dolgokat szétszedjük illetve összerakjuk megismerési szándékkal. Ezt jól fejlesztik az ilyen jellegű játékok pl legó, puzzle, mozaik.

2 éves kor körül alakul ki az egybefoglalás és elkülönítés azaz a halmazképzés. Erre jó gyakorlat a rendrakás amikor a legókat külön, a kisautókat/babákat külön választjuk. Csoportosítunk.

3 éves kortól alakul ki több rutin is:

Igazságértékelő rutin: Ha egy dolog és egy sajátosság tartósan össze van kapcsolva akkor az igaz. A szomjas vagy kérdésre ha lenyelem a kapott vizet és jólesik akkor a válasz az hogy igen. A kétszeres tagadás igaz állítás-ezt 4 éves korra fogjuk fel (pl. nem érzem magam erőtlennek, tehát erős vagyok) Ez a rutin 14 éves korra befejeződik, tehát addig különösen fontos hogy őszinték legyünk és komolyan vegyük a szavunkat.

Absztrakció, konkretizálás: szín fogalom, majd szemléletes jelzők (pl. szúrós, édes, halk, meleg) kialakulása. Később többszörös absztrakció is kialakul.(pl. hangból betű, betűkből szó, szóból mondat, mondatokból mese…) Ez igen lassú folyamat. Jó segítség a gyakori ismétlés.

Összeadás, kivonás: 3-7 éves korban alakul ki. sorszámok felsorolása egyesével felfele illetve lefele. Egyre bővülő számtartományban megy. Megerősíti a számfogalom kialakulása. Megelőzi az igazságértékelő rutin. Segíti a szemléltetés (8 borsó, 8 rizsszem, 8 kisautó, 8 gyufaszál stb mind a 8-as számban azonosak tehát a 8 ezt a mennyiséget jelenti. Vigyázat, a 8 babot többnek fogja gondolni még sokáig a 8 rizsszemnél, mert nagyobb. Ezért 1-1 megfeleltetéssel tegyük egymás mellé, vagy egymás alá.), ismétlés. Ha a számfogalom kialakult akkor lehet csak az összeadást, kivonást absztrakt műveletként is gyakorolni. Ehhez tudom ajánlani a mobiltelefonra ingyenesen letölthető Math Flash Card nevű programot.

Gondolatösszevonási rutin: 6 éves korra kialakul. Az és/vagy mellérendelő mondatok összekapcsolása, illetve a kizáró/megengedő mondatok összevonása. (Pl. 2 elem közül a nem piros lesz a kék.)

Azonosítás, besorolás: ha össze tudunk hasonlítani két dolgot és van olyan tulajdonság ami mind a kettőben azonos akkor csoportokba tudjuk rendezni. Pl. van két 4 kerekű tárgyam akkor azok „autók” lesznek.

Belátási rutin: a korábban még nem tapasztalt összefüggés felismerése. (Pl. Tapasztalom hogy az autó gurul, a motor is gurul, a bicikli is gurul és ebből felismerem, hogy aminek kereke van az gurul. Tehát gurulni fog bármi aminek kereke van.)

Kombinálási rutin: Annak a belátása, hogy hány lehetséges változat van. 10 éves korig alakul ki, utána már nem fejleszthető! (Fejleszteni lehet az analízis, szintézis erősítésével. Javasolt játékok: puzzle, legó, építőkocka, dobókockát használó társasjátékok.

Tapasztalati következtetési rutin: Fejlesztése sok-sok mesével, találós kérdéssel, mondókával, verssel, dallal, gazdag nyelvi környezettel.

Sorképzési rutin: mennyiség, méret, minőség, tér, idő, rész-egész, tartalmazás (halmaz, elem, részhalmaz, unió), hatás, okság, származás, sajátosság, birtoklás és más összefüggés szerint. 4-6 éves kor között alakul ki. Fejlesztése szemléltetéssel, gyakorlással, a korábban felsorolt rutinok (igazságértékelő, egybefoglaló, összehasonlító,stb. )erősítésével lehetséges.

süti beállítások módosítása