A beszéd a kommunikáció egyik legalapvetőbb fajtája. Ha azt akarjuk, hogy szavaink hatékonyak legyenek, akkor legyünk kedvesek a másik emberrel. Mit jelent ez? Beszéljünk úgy, hogy kimutatjuk őszinteségünket és szeretetünket, ugyanakkor empátiával fogadjuk őt. Ezt egy 4 elemű modellel tudjuk leginkább elérni:

1. Figyeljük meg, mi történt/történik és az milyen hatással van a közérzetünkre. Mondjuk ki hangosan. PL.: „Látom, rendetlenség van a szobádban és ez zavar…”
2. Fejezzük ki hogyan érezzük magunkat azzal kapcsolatban amit megfigyeltünk: „…mert ettől dühös leszek, mert úgy érzem nincs elég időm és energiám mások után is rendet rakni a házban.”
3. Mondjuk el milyen szükségleteink, vágyaink vannak amit a fenti érzések váltottak ki: „Pedig szeretném ha rend és tisztaság lenne a lakásban, ezért szeretném ha hallgatnál rám, mert akkor úgy érzem fontos vagyok neked.”
4. Fogalmazzuk meg azokat a konkrét cselekedeteket, amiket az életünk jobbá tétele céljából kérni szeretnénk: „Ezért kérlek, tedd el a könyveidet és a játékaidat a szobádban, és porszívózzál össze. Köszönöm.”

Ezek után ne adjunk ultimátumot és hagyjuk meg neki a szabadságot, hogy eldöntse teljesíti-e a kérésünket, vagy sem.

Hasonlóképpen bánjunk a dicséreteinkkel is. Az elismerő szavak úgy kellenek mint egy falat kenyér. Ahhoz hogy érezze a gyermek, hogy komolyan gondoltuk is amit mondtunk használjuk a fenti sémát: 

Például: „Megdicsérlek, mert kitakarítottad a szobádat, ezért most örülök, mert megkíméltél engem és megspóroltál nekem néhány percet, amit mással tölthetek el. Ezért úgy érzem, hogy szeretsz engem. Köszönöm.”

Ha tehetjük, legyen ez a „más” valami olyan, ami neki is örömöt okoz, például játszunk vele, mondjuk mesét, süssünk sütit, vagy barkácsoljunk, sportoljunk együtt. Így megerősítjük jó magatartását és máskor is szívesebben fogja megtenni.

Ajánlott irodalom: Dr. Marshall B. Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak

A testi érintés nagyon fontos, de mi van akkor, ha a gyermekünk kamasz és szégyelli, hogy megöleljük? Akkor találjunk ki más módot!

A gyermekünknek éreznie kell, hogy szeretjük őt. Fel kell naponta tölteni a „szeretettankját”, azaz szeretettartályát. Különben a szeretethiányból súlyos kamaszkori problémák lehetnek. Még egyszer hangsúlyozom, nem elég ha szeretjük őt, hanem ezt éreztetni is kell vele! Ugyanis a gyermek arra hallgat leginkább, akiről úgy érzi, a legjobban szereti őt. A szemkontaktus és a testi közelség a legalkalmasabb arra, hogy éreztessük a szeretetünket. Ugyanakkor fontos, hogy őszinte legyen, túlzásoktól mentes, kellemes. Egyik legalkalmasabb módja, ha szeretettel, melegen a szemébe nézünk, és figyelünk rá. (A szem sok negatív érzést: unalom, harag, szomorúság, szánalom stb. is kifejezhet, ezeket kerüljük!) Aki nem néz beszéd közben a másik szemébe, az lehet, hogy önbizalomhiánnyal küzd, de mások úgy értelmezhetik, hogy nem kedvelik őket, nem vesz róluk tudomást, ezért kellemetlen társaságnak tartják, ami erősítheti önbizalom hiányát és így bezárul a kör. Ezért tanítsuk meg neki még kicsi korban, hogy beszéd közben a másik szemébe nézünk. Aki határozottan képes a mások szemébe nézni, nagyobb valószínűséggel lesz sikeres az életben. Ha kerüli a tekintetünket a gyermekünk, akkor gyanakodhatunk, hogy valami baj van, valamit szégyell.

A testi közelség különösen akkor fontos, ha serdülőnk hallgatag, mogorva, rosszkedvű vagy elutasító. Ilyenkor a szemkontaktus nehezen alkalmazható. Folyamodjunk a testi érintéshez. Ugyanakkor jó ha tudjuk, hogy ha lerohanjuk szeretetünkkel azzal csak ártunk. Mit tegyünk tehát? Bátorítóan tegyük a vállára a kezünk. Alig feltűnően simítsuk meg a karját, fejét miközben elhaladunk mellette. Üljünk mellé és nézzük együtt csendben a tévét, mellesleg „véletlenül” érintsük meg lábát, vállát. Ha jól csináljuk, észre sem veszi, de elraktározódik a tudatában. A testi közelséggel hangulatától függetlenül is tudjuk tölteni érzelmi tankját.

Kutatók végeztek egy kísérletet, miszerint a könyvtáros könyvkölcsönzés közben egyeseket észrevétlenül megérintett, másokat nem. Azokat, akiket megérintettek a könyvtárost sokkal kedvesebb személynek írták le, és a szolgáltatással is elégedettebbek voltak, mint azok, akiket nem érintettek meg. Ez a kísérlet is azt mutatja, hogy a fizikai érintés, még ha nem is tudatos, nagyon hatásos eszköz.

A kamaszokhoz más módon is lehet testi közelségbe kerülni. Például ha fáradt, ajánljuk fel, hogy megmasszírozzuk a hátát, nyakát, fejét, lábát. Vagy lányunknak ajánljuk fel, hogy kisminkeljük, kilakkozzuk a körmét, megfésüljük, besütjük, vagy éppen kivasaljuk a haját.

Néha azért nem árt ha megöleljük, megpusziljuk kamasz gyerekünket, de ne tegyük túl gyakran és csak különleges esetekben (pl. elmegy vagy hazajön messzi útról, díjat nyer, vagy ha a gyerek külön büszke valamilyen tettére és ezt mi is jutalmazni akarjuk). Akkor is igényli ölelésünket, ha valami mélyen bántja, vagy lelkiismeret furdalása van, esetleg komoly vagy nehéz beszélgetést folytattunk vele. Ne fukarkodjunk ilyenkor megölelni.

Ha eddig elhanyagoltuk a testi kontaktust, de most belátva ennek jelentőségét szeretnénk alkalmazni akkor fokozatosan vezessük csak be, különben „gyanús”-nak fogja tartani. Ennek ellenére mindenkit csak biztatni tudok Gary Chapnan-nel és Dr. Ross Campbell-el együtt, hogy használja bátran a testi érintést kamaszoknál is éppúgy mint a kisgyerekeknél vagy a felnőtteknél.

Ajánlott irodalom:

Gary Chapman: Gyerekekre hangolva

Dr. Ross Campbell: Nehéz évek